Light

A szólásszabadság elleni fenyegetés a The Interview törlése

sony pictures logo (sony, )
sony pictures logo (sony, )

Miközben amerikai kormányzati források szerint a kommunista rezsim áll a stúdió elleni támadás mögött, Obama elnök egyelőre nyugalomra int.

Egyre súlyosabbnak látszik a Sony Pictures rendszerének és levelezésének feltörése kapcsán kialakult helyzet. A legfrissebb értesülések szerint Washington is úgy gondolja, Észak-Korea áll a stúdió elleni hackertámadás mögött. A hír nyilvánosságra kerülése előtt néhány órával, a filmet vetítő mozik elleni fenyegetések hatására a Sony végleg lefújta Az interjú című filmjének december 25-re tervezett premierjét. A kommunista rezsim vezetői vélhetőleg azt nem nézték jó szemmel, hogy a film egy Kim Dzsong Un elleni gyilkossági kísérletről szól. A film tehát egyelőre dobozban marad és a Sony szóvivőjének tájékoztatása szerint egyelőre semmilyen formában sem tervezik bemutatni.

A Sony elleni hackertámadás ügye egyre nagyobb botránnyá fajul.

A kiszivárgott hírekre reagálva a Fehér Ház annyit közölt, hogy a megkezdett vizsgálatot innentől az FBI vezeti. Mindeközben Barack Obama amerikai elnök egy interjúban arról beszélt, hogy a kormány komolyan kezeli a kialakult helyzetet, azonban egyelőre mindenkit nyugalomra int: „A kibertámadás esete nagyon is súlyos. Komolyan vesszük és nyomozunk az ügyben. Körültekintőek vagyunk és amennyiben valódi és hiteles fenyegetésről szerzünk tudomást, abban az esetben figyelmeztetni fogjuk a közvéleményt. Azonban addig is azt javaslom, hogy mindenki nyugodtan menjen moziba.”

Ahogy az elnök, úgy a hollywoodi véleményvezérek sem értenek egyet a Sony döntésével, a bejelentés hatására a Twittert ellepték az üzenetek, melyek szerint nem lenne szabad adni a terroristák fenyegetéseire. Ben Stiller a kifejezés szabadsága elleni fenyegetésnek nevezte a döntést, Aaron Sorkin, aki már korábban közölte, hogy azok a médiumok is bünösök, amelyek közzétették a kiszivárgott információkat, úgy fogalmazott: “Az Egyesült Államok ma megadta magát egy példátlan támadásnak a legalapvetőbb, leggondosabban őrzött alapelvünk, a szólás szabadsága ellen”, Steve Carell a kreatív önkifejezés szomorú napjának nevezte a döntést. Olyan történt már korábban, hogy egy film vetítéseit beszüntették, ám a The Interview bemutatójának törlése példátlan körülmények között történt. A szakmát belülről ismerők szerint ez fordulópontot jelent.

Vannak azért, akik nem ijedtek meg: a Dallasban található Alamo Draft House mozi bejelentették, hogy ők bizony vakmerő módon az Amerika Kommandó: Világrendőrség című animációs filmet fogják bemutatni Az interjú helyett. A mozi kreatív menedzsere James Wallace így kommentálta merész húzásukat: „Mi csupán igyekszünk a legtöbbet kihozni ebből a szerencsétlen szituációból.” Ez márpedig tényleg nagy merészség a részükről, hiszen az Amerika Kommandó egy köztudottan politikai jelentéstartalommal is bíró alkotás, amelyben mind az Egyesült Államok kormányát, mind annak ellenségeit és a világ terroristáit is pofátlanul kigúnyolják.

Forrás: MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik