Light

Hasított A hobbit a tengerentúlon

hobbit (hobbit)
hobbit (hobbit)

A szokásos trendekkel ellentétben Peter Jackson trilógiazáró opusza nem pénteken debütált az amerikai mozikban, hanem szerdán, s ez meg is látszik a bevételeken.

A hobbit: Az öt sereg csatája záróepizód lévén sok embert vonzott a vetítésekre, annak ellenére, hogy a második rész bevétel tekintetében az elsőt is jócskán alulmúlta. Persze ezen nincs mit csodálkozni, az amerikai stúdiók mindig számítanak arra, hogy a „középső epizódok” viszonylagos buktája esetén a zárórész biztosan szépen hasít majd.

Ráadásul most sok minden segít is Peter Jackson filmjén, hiszen a Hős6os és a Csillagok között már kifutott, Az éhezők viadala leszállóágban van, az Exodus kimondottan bukta, az Éjszaka a múzeumban harmadik része pedig nem tudta megszorongatni. További ügyes húzás a produkció részéről, hogy egy héttel karácsony előtt pozícionálták, így még jócskán pöröghet, ráadásul az, hogy nem a szokásoknak megfelelően pénteken került moziba, hanem szerdán, szintén sokat hozott a konyhára.

Már eleve a szerda-csütörtöki bevétel (34 millió dollár) megelőzte a Smaug pusztaságát (31 millió), a klasszikus hétvégi kassza (56 millió) pedig szépen felül is múlta. Az Éjszaka a múzeumban szintén friss debütánsként csalódást keltő 17,3 millió dollárral nyitott, ami 127 millió dolláros gyártási költségével összehasonlítva még kétségbe ejtőbb. A Sonyt ért hackertámadás okán az Annie idő előtt a netre került, de így is összegründolt 16,3 milliót, ami szép teljesítmény. Jól teljesített a Reese Witherspoon főszereplésével készült Vadon, amelyért rengeteg jelölést kapott imitt-amott, és a tizes listába beférkőzött egy bollywoodi film is, a P.K.

A teljes hétvégi lista (2014. december 19.-21.)

1. A hobbit: Az öt sereg csatája. Hétvégi bevétel: $56.2m. Összbevétel: $90.6m
2. Éjszaka a múzeumban: A fáraó titka. Hétvégi bevétel: $17.3m. Összbevétel: $17.3m
3. Annie. Hétvégi bevétel: $16.3m. Összbevétel: $16.3m $65m
4. Exodus: Istenek és királyok. Hétvégi bevétel: $8.1m Összbevétel: $24.5m
5. Az éhezők viadala: A kiválasztott 1. Hétvégi bevétel: $7.8m. Összbevétel: $289.2m
6. Vadon. Hétvégi bevétel: $4.2m. Összbevétel: $7.2m
7. Top Five. Hétvégi bevétel: $3.6m. Összbevétel: $12.5m
8. Hős6os: Hétvégi bevétel: $3.6m. Összbevétel: $190.4m
9. A Madagaszkár pingvinjei. Hétvégi bevétel: $3.5m. Összbevétel: $64.2m
10. P.K. Hétvégi bevétel: $3.5m. Összbevétel: $3.5m

Forrás: Variety, Box Office Mojo

Ajánlott videó

Olvasói sztorik