tüntetés

Bukarest kormánybiztosa, Mihai Atanasoaiei javasolja a kutyatartásra vonatkozó jogszabály módosítását, eszerint halálba altathatók lennének azok a kutyák, amik súlyos betegek, agresszívak, vagy amelyekért hét napig nem jelentkezik örökbefogadó. A bejelentés kapcsán 200 állatvédő aktivista jelent meg a bukaresti kormánybiztosi hivatal előtt és tüntetéssel fejezte ki elégedetlenségét. Szerintük az elaltatás helyett, sterilizálással megoldható lenne a probléma. [...]
2010. 05. 02. 00:32
A tüntetők és a rendőrség egybehangzó közlése szerint fegyvertelen rohamrendőrök százait vezényelték délelőtt a Bangkok belvárosában lévő SC Park Hotelhez, amelyben a “vörösingesek” vezérkara meghúzta magát, de hat vezetőjüknek sikerült egérutat nyernie. Szemtanúk szerint egyikük, Ariszman Pongruangrong a szálloda homlokzatán egy kötélen ereszkedett le az odalenn várakozó több ezer tüntető közé, akik egyből védelmükbe is [...]
2010. 04. 16. 10:06
Ezt a kormány két nappal azután közölte, hogy a kormányellenes tüntetők és a rendfenntartó erők összecsapásai 21 halálos áldozatot követeltek. Panitan Wattanayagorn kormányszóvivő ezzel a thaiföldi médiának azt az értesülését cáfolta, miszerint vita folyna a koalícióban erről a kérdésről. A kormány távozását követelő “vörösinges” tüntetők és a rendfenntartók szombati összecsapásaiban 17 civil, egy japán újságíró [...]
2010. 04. 12. 08:34
A volt elnök erre azután kérte a világszervezetet, hogy a múlt héten elmenekült a kirgiz fővárosból, Biskekből. Bakijev újságíróknak az ország déli részén nyilatkozott. Hangoztatta, azt szeretné, ha a világszervezet független testületet hozna létre az április hetedikén történtek kivizsgálására. Legalább 81 ember meghalt április 7-én Biskekben, amikor a rohamrendőrök, katonák összecsaptak a tüntetőkkel.
2010. 04. 12. 07:38
Olvasói sztorik