Belföld

Ma a Sándor-palotánál tüntetnek az alkotmány ellen

A demonstrálók szerint az új alaptörvény megbontja az államszervezet demokratikus működését biztosító fékek és ellensúlyok rendszerét.

Újabb tüntetést szervez az Egymillióan a Magyar Sajtószabadságért (Milla) csoport az alkotmány ellen. A demonstráció csütörtök este 6 órától lesz a Sándor-palotánál. A szervezők arra készülnek: felkérik a köztársasági elnököt, hogy ne írja alá a hétfőn megszavazott alaptörvényt, mert az szerintük nem fejezi ki a nemzet egységét.

Az új alaptörvény megbontja az államszervezet demokratikus működését biztosító fékek és ellensúlyok rendszerét. Ha a köztársasági elnök aláírja az alkotmányt, ő lesz az első, aki meg is sérti azt – vélik a Millánál. A szervezet szerdai közleményében arra hívta fel a figyelmet, hogy 58 egyéni választókerületi képviselő maradt néma az alaptörvény általános és részletes vitája során. Ez az 58 képviselő 2 millió 610 ezer állampolgárának parlamenti képviseletét lenne hivatott ellátni – tették hozzá.

A Milla felhívása szerint a Sándor-palota elé azokat várják csütörtök estére, akiknek fontos a köztársaság, és fontos, hogy annak vezetői is betartsák a törvényeit.

AJÁNLOTT LINK:

Újra kicselezte a tüntetőket Schmitt Pál (Hír24)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik