Belföld

Politikus-ellenesek a Facebookos tüntetők

Se politikusokat, se pártokat nem lát szívesen rendezvényein az "Egymillióan a sajtószabadságért" nevű Facebook-csoport.

Az internetes csoportosulás az új alkotmány ellen péntekre tervezett megmozdulás kapcsán tett fel oldalára bejegyzést, amely a politikai kezdeményezésekhez fűződő kapcsolatával foglalkozik.

A keddi bejegyzés szerint továbbra sem örülnek politikusok jelenlétének az általuk szervezett eseményeken. Azt mondják, a politikusok legtöbbje megosztó személyiség. Hivatkoznak felmérésekre is, amelyek alapján kevés olyan politikus van ma a magyar közéletben, “akinek a népszerűsége ne lenne összemérhető az elutasítottságával”. A Facebook-csoport ugyanezen megfontolásból arra kéri a hozzájuk csatlakozókat, hogy demonstrációikra ne hozzanak pártjelképeket. Véleményük szerint, ha a megosztó személyiségek vagy pártok körüli viták elijesztenek akár csak egyet is csatlakozók közül, akkor végül felmorzsolódnak és a végére mindenki magára marad.

A bejegyzés azt írja, hogy az elmúlt napokban több fórumon is élénk vita indult a csoport és más civil és politikai kezdeményezések kapcsolatáról. Az “Egymillióan a sajtószabadságért” szervezői közlik, hogy egyetlen demokratikus elköteleződésű szervezettől sem határolódnak el. Hangsúlyozzák, hogy összefogására van szükség, hogy nemet mondjanak arra a, megfogalmazásuk szerint “egypárti alkotmányra”, amelyet nem tekintenek magukénak és amelynek megalkotásából kihagyták őket.

Közlik, ezért szerveznek tüntetést április 15-én este 6 órára az Alkotmány utcába több szervezettel összefogva, ahova várnak mindenkit, korra, nemre, származásra, vallásra, szexuális orientációra vagy pártállásra való tekintet nélkül.

A pénteki tüntetéshez, amelyet az “Egymillióan a sajtószabadságért” nevű Facebook-csoport és a Meleg Egyenjogúságért Koalíció (MEGYEK) szervez eddig 15 szervezet csatlakozott.

Budapesten áprilisban mások is szerveznek tüntetést az új alkotmány ellen: csütörtökön a 4K! – Negyedik Köztársaság Mozgalom tagjai, szombaton a Demokratikus Charta, vasárnap pedig a Lehet Más a Politika. Szombaton a rendvédelmi szervezetek a nyugdíjszabályok megváltoztatása ellen tüntetnek. Jövő hétfőn az MSZP részországgyűlést tart a tervezett új alaptörvényről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik