Mintegy 80-90 százalékkal csökkent az elmúlt 20 évben az afrikai oroszlán egyedszáma. A kutatók szerint, ha marad ez a tendencia, hamarosan már csak „mega-állatkertekben" találkozhatunk az állatok királyával.
Kairóban egy piactér alatt a régészek rábukkantak az eddig ismert legnagyobb egyiptomi naptemplomra. Az ásatások során előkerült továbbá egy hatalmas gránitszobor is, mely az első feltételezések szerint II. Ramszeszt ábrázolja.
Az Állategészségügyi Intézet laborvizsgálatai alapján immár bizonyos, hogy a madárinfluenza vírusától pusztult el egy, a horányi révnél talált bütykös hattyú – közölte kedden a kormányszóvivő. Újabb védőzónákat hoznak létre.
Ázsia, Afrika és Európa egyre több országában hoznak intézkedéseket a madárinfluenza ellen, ennek ellenére a vándormadarak terjesztette kór egyre több helyre elérkezik.
A Lockheed Martin U-2 és Blackbird kémrepülőgépeivel nevet szerzett Skunk Works részlege egy olyan repülőgépen dolgozik, ami küldetését a víz alól indítja, és ugyanott is fejezi be.
Indiában 90 ezer embert vetettek alá orvosi vizsgálatnak a hét végén, hogy megállapítsák, nem fertőződtek-e meg a madárinfluenza vírusának emberre is veszélyes H5N1 változatával.
A dinoszauruszok idején élt szőrös, hódszerű állat fölfedezése romba dönti a jura kori emlősökről alkotott, több mint egy évszázada fennálló tudományos elképzeléseket.
Kína vasárnap figyelmeztetett, hogy tavasszal, a költöző madarak megindulásakor tömeges madárinfluenza-járvány várható, de egyben közölte, hogy a mezőgazdasági illetékesek magas fokú készültségben vannak.
Január 28-án egy lézerfény ívelt a magasba, létrehozva az első mesterséges csillagot a déli égbolton, ami lehetővé teszi a világegyetem minden eddiginél részletesebb tanulmányozását.
Összesen hat bütykös hattyú tetemét találták meg szerdán a Duna-Dráva Nemzeti Park munkatársai Nagybaracska mellett: ötöt a Ferenc-csatornában, egyet a közeli mesterséges tóban.
Nem kell új ellenőrzési pontokat létesíteni Magyarországon a szlovákiai Bősön talált, H5-ös vírussal fertőzött vadmadár miatt - mondta Süth Miklós országos főállatorvos.
Háziszárnyasokban is kimutatták a H5N1 vírust Ausztriában, egy grazi állatmenhelyen. A stájerországi fővárosban szerdán jelentette be Hans Seitinger, a tartományi kormányzat mezőgazdasági ügyekkel foglalkozó tanácsosa, hogy egy hattyú, három kacsa és két tyúk szervezetében mutatta ki a vírust az osztrák Egészségügyi és Táplálkozásbiztonsági Intézet.
Egy amerikai magáncég májusban 187 elhunyt hamvait, köztük két híresség földi maradványát – James Doohan filmszínészét, valamint L. Gordon Cooper asztronautáét – juttatja a világűrbe.
Védelmi intézkedéseket rendeltek el Szlovákiában a Dunaszerdahelyi járásban, Gabcsikovó községben, ahol egy vadmadárban kimutatták a madárinfluenza H5-ös vírusát.
A hóvirág árusítása egy tavalyi döntés értelmében büntetendő cselekménynek számít, de elmarasztalásra csak a nagykereskedők számíthatnak – közölte a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium (KVM) természetvédelmi helyettes államtitkára.
Segíti-e a sós víz a hajótörötteket a túlélésben? A kérdés kalandorokat önkísérletre, a nácikat szörnyű, másokon végrehajtott kísérletre ösztönzött. A válasz leginkább a mindent csak mértékkel mondásban rejlik.
A hivatalos brit vizsgálatok megerősítették, hogy a madárinfluenza emberre is veszélyes, H5N1-es vírusa fertőzte meg azt a három hattyút, amelynek tetemét a múlt héten találták meg Magyarországon. Ezt Batiz András kormányszóvivő tudatta közleményben.
Nincs szükség arra, hogy elkezdjék oltani a baromfik közelében dolgozókat azzal a vakcinával, amelyet Magyarországon fejlesztettek ki - mondta Rácz Jenő egészségügyi miniszter hétfőn.
A sikungunyalázban megbetegedtek száma elérte a 110 ezret, közülük 52-en haltak meg közvetve vagy közvetlenül a járvány miatt a Franciaországhoz tartozó 700 ezer lakosú Réunion szigetén – derül ki a francia országos egészségügyi intézet (INVS) pénteken nyilvánosságra hozott jelentéséből.