Élet-Stílus

Közelít a Marshoz az új „felderítő”

admin
admin

2006. 02. 27. 12:37

A NASA Mars Reconnaissance Orbiter (MRO) szondája március 10-én áll a vörös bolygó körüli pályára.

A legújabb, ezúttal a bolygó körüli pályáról vizsgálódó amerikai űreszközt tavaly augusztus 12-én indították. Az MRO repülési programja rövidesen fontos mérföldkőhöz érkezik. Megkezdődik a lassítás: a jövőbeli Mars-műhold március 10-én „letáborozik” a bolygó gravitációs terében. A Mars körüli pálya az első időkben elnyúlt, 35 órás periódusú lesz. Az első hat hónap során alakítják ki a végső pályát, méghozzá a marslégkör felső rétegeiben való fékező manőverek sorozatának segítségével. A tudományos vizsgálódások céljára egy sokkal alacsonyabb, 2 órás periódusú, közel kör alakú pálya szükséges. A fékezések során az MRO időnként „belemerül” a légkörbe, de azért nem annyira, hogy ott túlságosan felhevüljön.

Az új Mars-műhold hat műszerével a felszín alatti rétegektől a légkör felső részéig sok mindent kutatnak majd. Soha nem látott élességű, 1 méteresnél is jobb felbontású képeket is remélhetünk. Az MRO több adatot küld majd a Földre, mint az összes eddigi Mars-szonda együttvéve! Tervezett élettartama 5 év. Már a „próbaüzem” során, nem sokkal a start után is felállított egy rekordot: 13 CD-re való, 75 gigabit mennyiségű adatot továbbított a Földre, többek között képeket a Holdról. Bolygóközi űrszonda ennyit egy nap alatt még sohasem produkált.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Pregnant woman sitting in childbearing center
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.