Élet-Stílus

Madárinfluenza-megelőzés Pest megyében

Harminc szakember kezdte meg a munkát a madárinfluenza elterjedésének megakadályozása érdekében Horányban és a köré vont védő-, illetve megfigyelő zónában – közölte a Pest megyei Állategészségügyi és Élelmiszerellenőrző Állomás vezetője.

Az intézkedéssorozatot az indokolja, hogy a horányi Duna-parton H5-ös vírussal fertőzött hattyú tetemére bukkantak kedden. Az állomás munkatársai azonnal a helyszínre siettek, kijelölték 3 kilométeres körzetben a védő- és a 10 kilométeres körzetben a megfigyelő zónát – mondta Virsinger György.

A forgalmasabb helyeken összesen 40 figyelmeztető táblát helyeztek el, amelyek arra hívják fel a környékbeliek figyelmét, hogy ellenőrizetlen baromfiterméket ne vigyenek el máshová, az állattartók pedig zárják el a háziszárnyasokat, nehogy érintkezésbe kerüljenek az esetlegesen betegséget hordozó vándorló vadmadarakkal.

Az állomás vezetője elmondta, hogy szerdán az állat-egészségügyi szakemberek végigjárják Szigetmonostor, Göd, Dunakeszi baromfitartó portáit, hogy figyelmeztessék a tulajdonosokat a rendelkezés betartására. Ajánlásuk szerint célszerű a jószág helyisége előtti bejárat elé fertőtlenítőszerrel átitatott faforgácsos ládát tenni, hogy a gondozók talpukon ne hordhassák be a fertőző vírust. A szakemberek felvették a kapcsolatot a védő- és a megfigyelő zóna önkormányzataival, a madárinfluenzával kapcsolatos szórólapokat adnak át számukra, hogy osszák ki a településükön.

A helyhatóságok segítségével pontosítják továbbá a baromfitartók listáját, hogy mindenhová eljuthassanak ellenőrző, ismeretterjesztő akciójuk során. A védő- és a megfigyelő zónában, ez utóbbihoz tartozik Sződliget, Fót, Leányfalu, Pomáz, fokozott közúti ellenőrzésekre lehet számítani.

A munkatársak, rendőrökkel közösen, szúrópróbaszerűen megállítják a húst vagy egyéb élelmiszereket szállító teherkocsikat, hogy kontrollálják, valóban állatorvossal ellenőrzött termékből áll-e a rakomány. Ezek az intézkedések egyébként az ilyen esetekre vonatkozó EU-s előírásoknak is megfelelnek, mindez azonban nem okoz fennakadást a közlekedésben – hangsúlyozta Virsinger György.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik