Élet-Stílus

Pest határáig tart a védőzóna

Az Állategészségügyi Intézet laborvizsgálatai alapján immár bizonyos, hogy a madárinfluenza vírusától pusztult el egy, a horányi révnél talált bütykös hattyú – közölte kedden a kormányszóvivő. Újabb védőzónákat hoznak létre.

A magyar szakemberek szerint minden valószínűség szerint a H5N1-es, szélsőséges körülmények között emberre is veszélyes vírus okozta az állat elhullását, de a végső szót ebben a weybridge-i laboratórium mondja ki, amely az Európai Unióban egyedüliként foglalhat hivatalosan állást ebben a kérdésben. Emberek és háziszárnyasok sem itt, sem az ország többi részén nincsenek veszélyben – hangsúlyozza a kormány közleménye. Két héttel ezelőtt többen sérelmezték, hogy a kormány először az EU illetékes hivatalainak jelezte a madárinfluenza gyanúját, és csak ezt követően tájékoztatták a közvéleményt. Az eset után Gyurcsány Ferenc külön ígéretet tett arra, hogy bár a hivatalos vizsgálati eredmény a brit labortól érkezik, amint a magyar hatóságok újabb esetet fedeznek fel, haladéktalanul értesítik a közvéleményt.

A keddi közlemény kiemeli, hogy a magyar hatóságok a lehető legnagyobb biztonságot igyekeznek garantálni a Horányban és a környékbeli településeken élők számára is. Éppen ezért ma 11 órakor összeült a Pest megyei védelmi bizottság operatív törzse, hogy a szükséges intézkedésekről – a lakosság szervezett tájékoztatásáról, a rendőri jelenlét esteleges fokozásáról – döntsön.

Védőzónák

Elöljáróban annyit lehet tudni, hogy az általános szabályok szerint egy védő- és egy megfigyelési zónát kell ilyen esetben kijelölni. Ezúttal a 3 kilométeres védőzóna érinti Dunakeszi, Alsó-Göd, Szigetmonostor, Horány és Pócsmegyer településeket. Itt 3 baromfitelep, 1 baromfikeltető, 2 hűtőház, 1 baromfivágóhíd és 1 tojáslé-előállító üzem található. A 10 kilométeres megfigyelési zónába Sződ, Sződliget, Felső-Göd, Fót, Leányfalu, Szentendre, Pomáz, Budakalász és Üröm települések tartoznak. A zónában 3000 darabos fácánállomány (Sződön), 1 baromfikeltető, 2 baromfivágóhíd található.

A megyei állat-egészségügyi hatóság vezetésével már elkezdődött az állattartók és feldolgozók számbavétele, ellenőrzése abban a sorrendben, amilyen közel fekszenek a bütykös hattyú megtalálási helyéhez, illetve fontos szempont az üzemek mérete is.

A védőzónában tilos a baromfik szállítása, illetve később is hatósági állatorvos engedélyéhez kötött lesz. A megfigyelési zónában a belső mozgás engedélyezett, ám a baromfi, illetve feldogozott húsáru, tojás, tojásszármazék kivitele engedélyköteles.

Az érintett települések üzleteiben vásárolt baromfitermékek természetesen kivihetők a zónákból, ezek fogyasztása veszélytelen, mivel a boltokba csak bevizsgált termék kerül. Egyedül a számla megőrzése fontos, hiszen a vásárló – adott esetben – ennek felmutatásával tudja igazolni a hús eredetét – áll a közleményben.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik