tudomány

Egy most megjelent tanulmány szerint Tutanhamon fáraó híres nyaklánca, amelyen egy skarabeuszbogár található, minden bizonnyal „földönkívüli” eredetű. Az ékkövet ugyanis egy, a Szaharába becsapódott hatalmas meteorit kíhűlése után keletkezett sivatagi üvegből csiszolhatták egykoron a kézművesek. Mindeközben az Egyesült Államokban a feketék egyenjogúságáért harcoló szervezetek arra hívják fel a figyelmet, hogy Tutanhamon is fekete-negr
2006. 07. 04. 16:54
Két halasztás után a NASA az első nemzeti ünnepen – július-4-én – a Discovery startjára készül, sokan azonban szkeptikusan kezelik a kérdést, mondván valami nagyon nem stimmel az űrsikló körül. Magyari Béla űrhajós szerint több az aggodalom, mint a valós veszély.
2006. 07. 04. 14:18
A múlt hét végén megtalált mamutbébi csontjai mellett hétfőn egy másik, jóval nagyobb mamut csontjai is előkerültek a balatonakarattyai útépítésénél – jelentette be Katona Lajos geológus.
2006. 07. 04. 10:36
A jövőben egyes műanyagok petróleum helyett növényi cukorból is előállíthatók lesznek. A Wisconsin Egyetem által kifejlesztett új kémiai folyamat azon túl, hogy környezetbarát, olcsó és hatékony is.
2006. 07. 04. 09:00
Az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) illetékesei úgy döntöttek, hogy megpróbálják útnak indítani kedden a Discoveryt a külső üzemanyagtartály szigetelőhab-burkának felfedezett hiba ellenére is.
2006. 07. 04. 07:25
Egy 12,7 centiméter hosszú rést fedeztek fel az indítóállásban startra várakozó amerikai űrrepülőgép külső üzemanyagtartályának a szigetelőhab-burkán, és ezért kétségessé vált, hogy startengedélyt kap-e kedden az űreszköz.
2006. 07. 03. 19:15
Nobel-díjat is hozhat az az új módszer, amely jelentősen felgyorsíthatja a genetikai alapú gyógyítás mind szélesebb körű felhasználását – írja a Népszabadság online.
2006. 07. 03. 18:17
Az állandóan fagyos altalajba zárt ősi mamutcsontok és füves területek kezdenek felengedni, és lehetséges, hogy több milliárd tonna széndioxidot bocsátanak ki a légkörbe, felgyorsítva a globális felmelegedést, állapította meg egy orosz és amerikai tudósokból álló kutatócsoport.
2006. 07. 03. 16:55
Német kutatók szellemes kísérlettel igazolták, hogy a sivatagi hangyák tájékozódásában nagy szerepet játszik a boly és a táplálékforrás között megtett lépések számontartása.
2006. 07. 03. 12:34
Ismét, 24 órán belül másodszor is elhalasztotta vasárnap az amerikai űrkutatási hivatal (NASA) a Discovery űrrepülőgép indítását a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt - jelentette be a Kennedy űrközpont szóvivője, Bruce Buckingham.
2006. 07. 02. 20:53
A NASA szakemberei és újraindították a Hubble űrteleszkóp rendszereit a a tartalék áramforrások segítségével, így újra sugároz képeket a Földre a fontos csillagászati eszköz.
2006. 07. 01. 18:20
A Discovery tervezett startjára még elvonulhatnak a viharfelhők, bár a meteorológiai jelentések egyelőre nem biztatóak, s a szakértők sem nyilatkoznak egyértelműen biztonsági kérdésekben.
2006. 06. 30. 15:09
Egy tanulmány szerint azok az autóvezetők, akik vezetés közben mobiloznak, veszélyesebbek a közlekedés más résztvevőire, mint az enyhén spicces vezetők, akár használnak telefonkihangosítót, akár nem.
2006. 06. 30. 12:15
Az ökológiai károkozás különös, ugyanakkor egyik legsúlyosabb esetét a hajók fenéksúly tartályának vizében behurcolt rákoknak, kagylóknak, medúzáknak vagy algáknak „új hazájukban” történő elterjedése jelenti. Eddig nyolc ország ratifikálta azt a nemzetközi egyezményt, amely ennek a folyamatnak a megállítását célozza,; a szükséges technológia viszont még kifejlesztésre vár.
2006. 06. 30. 09:56
Az Ohio Állami Egyetem mérnökei egy jóformán észlelhetetlen radarrendszert fejlesztettek ki, melynek jelei véletlenszerű zajra hasonlítanak. Az eszköz a katonai alkalmazás mellett hasznos lehet a katasztrófákban tevékenykedő mentőcsapatok, sőt még a gyógyászat számára is.
2006. 06. 30. 09:27
A Vénusz déli sarkvidékéről készült első színes felvétel különleges jelenséget rögzített. Az eddig is tudott volt, hogy hatalmas örvény található ezen a vidéken, viszont az új képen már látható, hogy az örvény középpontjában két szem van, kettős örvényről van szó.
2006. 06. 29. 17:04
Nem találtak múmiát a régészek az egyiptomi Királyok Völgyében abban a sírban, amelyről feltételezték, hogy Tutanhamon fáraó anyjának vagy feleségének temetkezési helye – jelentették be, miután az utolsót is kinyitották a kamra hét szarkofágja közül. Találtak viszont balzsamozó anyagot és ókori fonott virágokat.
2006. 06. 29. 15:40
A Balaton nyílt vizének minősége továbbra is kifogástalan. A jelenlegi nagy melegben egyes szélvédett öblökben a vízfelszínen összegyűltek a kirajzott árvaszúnyogok levedlett bábbőrei, ami lokálisan zavarhatja a fürdőzőket. Ez a jelenség azonban nem szennyezés, hozzátartozik egy természetes víz életéhez – áll a Balatoni Limnológiai Intézet legújabb jelentésében.
2006. 06. 28. 14:58
Az eddigi feltételezésekkel ellentétben az ember nem 75 ezer, hanem már százezer éve díszítette magát ékszerekkel. A New Scientist című folyóiratban megjelent cikk szerzői szerint ez a tény azt is bizonyítja, hogy ekkor már összetett társadalom és valamilyen szintű emberi nyelv is létezett.
2006. 06. 28. 12:48
Olvasói sztorik