Magyar Péter vasárnap este gratulált Pásztó új polgármesterének, és posztjában külön kiemelte a szerinte fideszes jelöltet, aki 16 százalékkal az utolsó helyen végzett a megmérettetésen.
A miniszterelnök a Facebookon magyarul, és az X-en angolul is közzétett bejegyzésben reagált a Nógrád megyei Pásztón tartott időközi polgármester-választás eredményére. A politikus posztjában röviden gratulált a település új vezetőjének:
Gratulálok Pásztó új polgármesterének! És a fideszes indulónak is, aki a három jelöltből a harmadik lett, 16 %-os eredménnyel.
A bejegyzésben Magyar nem nevezte meg konkrétan sem a győztest, sem azt, hogy a hivatalosan párton kívüli indulók közül kit tart fideszesnek. Lapunk korábbi beszámolója alapján a vasárnapi voksoláson három független jelölt indult a polgármesteri tisztségért:
- Dömsödi Gábor korábbi televíziós szakember, aki 2014 és 2018 között már vezette a várost,
- Kerekes Lóránt, a település jelenlegi önkormányzati képviselője,
- Zeke Tamás, az előző képviselő-testület tagja.
Pásztón azért kellett időközi választást tartani, mert a várost 2018 óta irányító Farkas Attila (Fidesz–KDNP) idén júniusban egészségi okokra hivatkozva lemondott a polgármesteri posztról.

