Élet-Stílus

Rákellenes „varázsgolyó”?

Nobel-díjat is hozhat az az új módszer, amely jelentősen felgyorsíthatja a genetikai alapú gyógyítás mind szélesebb körű felhasználását – írja a Népszabadság online.

Az Európai Rákkutatók Társaságának konferenciáján „varázsgolyónak” keresztelték el a rákgyógyításban áttörést ígérő kezelést. René Bernards, holland rákkutató új megoldásával a ritkább betegségek mellett a vastagbél-, tüdő-, emlő- és fej-nyak daganatok célzott terápiája is elkészülhet. A professzor módszerével a teljes DNS-t vizsgálva, a hírvivő fehérjéből következtet arra, hol a génhiba. Dr. Oláh Edit, a kongresszus házigazdája, a Magyar Onkológusok Társaságának elnöke szerint mindez várhatóan a jövő évtizedben már akár a teljes daganatos betegkörben megadhatja a szükséges terápiákat.

A módszer annyira eredeti és olyan komoly eredményeket ígér, hogy feltalálóját kollégái a Nobel-díjra is esélyesnek tartják. A kongresszus uralkodó véleménye szerint egész Európában egységes, minősített központokban, központi pályázati pénzekből kell kutatást végezni. Csak a legígéretesebb területekre szabad koncentrálni, ehhez pedig a kutatókat és az orvosokat a kontinensen kell tartani. Kásler Miklós, az Országos Onkológiai Intézet főigazgatója szerint Magyarország “versenyképességének” kulcsa, hogy onkológia csakis felkészült, a nemzetközi mércének megfelelő helyen legyen: jövőre indul a nemzetközi akkreditáció, és ha nem felelünk meg, elveszíthetjük a nemzetközi élvonalban szerzett kiváló helyünket.

Vissza kell nyerni a kontinens pozícióját, hogy a források és a szakemberek ne Ázsiába és Észak-Amerikába menjenek. Ehhez együttműködés kell – mondta Peter Boyle, a WHO Rákközpont igazgatója, aki szerint Magyarországtól elképesztő mennyiségű tudást, szakértelmet kap az orvostudomány, miközben a rákmegbetegedési és halálozási mutatók itt elborzasztóak. – Alkohol és cigaretta, egyértelműen ennek tudható be, hogy Magyarország egy sor rákmegbetegedésben listavezető. Ötven éve itt és Nagy-Britanniában ugyanannyian betegedtek, illetve haltak meg gége- és nyelőcsődaganatokban, ma a különbség tízszeres – fogalmazott az igazgató.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik