A múlt héten letartóztatott szicíliai maffiafővezér, Bernardo Provenzano hasonlóan titkosította családjának és alvezéreinek szóló üzeneteit, mint tette azt Julius Caesar 2000 évvel ezelőtt.
Madárinfluenzában halt meg egy 21 éves férfi Kínában - közölte pénteken a pekingi kormány. Halálával 12-re emelkedett azoknak a száma, akikkel az ázsiai országban a kór emberre is veszélyes H5N1-es altípusa végzett.
A Richter-skálán mérve 7,7-es fokozatú földrengés rázta meg pénteken az Oroszország távol-keleti részén lévő Kamcsatka-félsziget Bering-tengeri partvidékét. A természeti csapásban senki sem vesztette életét.
Az igen értékes tengeri ökoszisztémával rendelkező norvégiai Lofoten és Vesteralen szigetek környékén 2010-ig érvényben marad az olajkitermelésre vonatkozó moratórium, amelyhez számos más természetvédelmi intézkedés is társul.
Stabil az állapota annak a Los Angeles-i nőnek, akinél az orvosok bubópestist diagnosztizáltak. A betegség két évtized után jelent meg az amerikai városban – jelenti a CNN.
Az óriási ragadozó dinoszauruszok feltehetőleg csoportosan vadásztak, hogy a lehető legnagyobb növényevő zsákmányt ejtsék el. A kutatók az utóbbi néhány évben Patagóniában föltárt óriás dinoszauruszok maradványainak részletes elemzésével jutottak erre a következtetésre.
Pontosan száz évvel ezelőtt pusztító erejű földrengés rázta meg San Franciscót, amely számos kutatómunkára ösztönözte a szeizmológusokat. Az előrejelzések szerint a közeljövőben várható egy hasonló erejű rengés, de annak időpontját és pontos erejét nehéz előre jelezni.
A kései kitavaszodásnak köszönhetően kissé eltolódott az évről évre ismétlődő allergiaszezon kezdete. Most azonban már sorra virágoznak a lakosságnak mintegy egynegyedét pollenjükkel megbetegítő fák, bokrok, fűfélék, és ez a szezon eltart majd egészen október közepéig, végéig.
Egykor Afrika egyik legnagyobb tava lehetett, mára azonban eredeti nagyságának alig egyhuszadát éri el. Könnyen elképzelhető viszont, hogy a Csád-tó a globális felmelegedés és az emberi beavatkozás hatása miatt fokozatosan eltűnik a térképről.
A madárinfluenza elleni vakcinát kifejlesztő Omninvest Kft. jelenleg öt partnerrel tárgyal az oltóanyag értékesítése kapcsán, szerződést azonban még egy céggel sem kötött - mondta Lackó Tamás, a társaság ügyvezetője kedden az MTI-nek.
Pulitzer-díjat kapott az idén két déli regionális lap, a New Orleans-i The Times-Picayune és a biloxi The Sun Herald a Katrina-hurrikán pusztítása idején a köz szolgálatában tanúsított hősi helytállásáért.
A Mexikóváros közelében lévő, egyik legismertebb latin-amerikai keresztény központ alatt, régészek ókori piramisok maradványaira bukkantak. A Kr. u. 5. században épült piramisok feltárása az egymásra épülő kultúrák miatt nehézkes.
Jelenleg féltucatnyi országgal zajlanak tárgyalások a Magyarországon kifejlesztett, a madárinfluenza H5N1-es vírustörzse ellen hatékony vakcina ügyében: a folyamatban lévő tárgyalások ígéretesek, de megállapodást eddig egyetlen érdeklődővel sem kötöttek – közölte a kormányszóvivő.
A 2002. évit felülmúló kárt okoz a vadállományban és a növényzetben az idei árvíz Gemencen. Az ártér belsejében lévő szárazulatokon rekedt vadat etetéssel próbálják segíteni. A védtöltésre vagy a mentett oldalra kijutott egyedek esetében a vadrezervátum munkatársainak célja, hogy minimálisra csökkentsék az állatok zavarását.
Egy új kutatás szerint az uránium képes kötődni az emberi DNS-hez. A felfedezés messzemenő következményeket feltételez az úgynevezett szegényített uránból készült fegyverzetet használó katonák, az egykori harci övezetek jelenlegi lakói és az uránbányák, valamint feldolgozó létesítményeik közelében élők esetében.
Vízkészletet keres a Holdon az amerikai űrkutatási ügynökség, a NASA: ha találnak, a későbbiekben oxigén kinyerésére és rakéták hajtóanyagának előállítására használnák.
Immár tíz elhullott hattyú tetemében mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok a madárinfluenza-vírus jelenlétét Csehországban – közölte kedden a mezőgazdasági minisztérium.
A Fővárosi Állat- és Növénykert vakcinázással védi értékes – mintegy 60 millió forint eszmei értékben nyilvántartott - madárállományát a Magyarország területén is felbukkant madárinfluenza vírusa ellen.