Élet-Stílus

Terjed Csehországban a madárkór

admin
admin

2006. 04. 11. 17:24

Immár tíz elhullott hattyú tetemében mutatták ki a laboratóriumi vizsgálatok a madárinfluenza-vírus jelenlétét Csehországban – közölte kedden a mezőgazdasági minisztérium.

Mind a tíz hattyút az elmúlt két hét folyamán Dél-Csehországban találták meg a Moldva folyó partján, illetve a környező halastavaknál. Az eddigi laboratóriumi vizsgálatok alapján már bizonyítást nyert, hogy a tíz hattyúból legalább hármat az emberre is veszélyes H5N1 típusú vírus pusztított el.

Josef Dubna, a dél-csehországi régió állatorvosi szolgálatának szóvivője elmondta, hogy két helyen mintegy három-három kilométer átmérőjű körzetet jelöltek ki, ahol tilos a baromfitartás.

Egy nagyobb, mintegy tíz kilométeres körzetben fertőtlenítik a térségben tartózkodó, illetve az azt elhagyó gépkocsikat, s a szárnyasokat folyamatos megfigyelés alatt tartják. A rendkívüli biztonsági intézkedések visszavonásig maradnak érvényben. Amennyiben a fertőzés a farmokon vagy a családi gazdaságokban nevelt szárnyasokra is átterjed, akkor azokat elpusztítják. A gazdákat kártérítés illeti meg a veszteségekért.

A madárinfluenza a minisztérium ismeretei szerint eddig nem volt hatással a baromfihús csehországi eladására, amely iránt továbbra is nagy a kereslet. A tárca azonban rendelettel korlátozni kívánja az olcsó külföldi baromfi-behozatalt, mert az a néhány országban kialakult pánik miatt gyakorlatilag dömpingárakon történik és ezért megkárosítja a hazai állattenyésztőket.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2016. augusztus 18.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter (j) átadja a Magyar Érdemrend lovagkeresztje kitüntetést Bayer Zsolt írónak, újságírónak, szerkesztőnek, a Magyar Hírlap munkatársának az augusztus 20-i nemzeti ünnep alkalmából a Pesti Vigadó dísztermében tartott ünnepségen 2016. augusztus 18-án.
MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.