Élet-Stílus

Még nem adták el a vakcinát

admin
admin

2006. 04. 18. 18:59

A madárinfluenza elleni vakcinát kifejlesztő Omninvest Kft. jelenleg öt partnerrel tárgyal az oltóanyag értékesítése kapcsán, szerződést azonban még egy céggel sem kötött - mondta Lackó Tamás, a társaság ügyvezetője kedden az MTI-nek.

Lackó Tamás hangsúlyozta: az oltóanyag-gyártási technológia értékesítéséről tárgyalásokat folytatnak orosz, román, szerb és néhány arab vállalkozással, a szerződéskötés azonban csak pár hét múlva várható. Az ügyvezető azért hangsúlyozta ezt, mert tudomása szerint a piacon ezzel ellentétes hírek kaptak lábra.

Az üzletember reményét fejezte ki, hogy lesznek olyan országok, amelyek megvásárolják a technológiát, hogy “saját maguk által kontrollált módon képesek legyenek a saját lakosságuk számára” oltóanyagot gyártani. Az üzleti konstrukciókról szólva elmondta: értékesítési díjon kívül vegyesvállalati vagy egyéb formában részesednek majd a későbbi értékesítésből. A konstrukció területileg változik – jegyezte meg.

Hozzátette: a cég pilisborosjenői telephelyén megvan a kapacitás a magyar lakosság beoltásához szükséges vakcinamennyiség legyártásához. Az oltóanyagot még nem gyártották le, mert még nem alakult ki az a pandémiás törzs, amely emberről emberre terjed, és amely ellen az oltóanyagot ki kell fejleszteni – emelte ki, hozzátéve: ha kialakul, képesek lesznek arra, hogy rövid időn belül ellássák a lakosságot oltóanyaggal.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

AUCKLAND, NEW ZEALAND - AUGUST 29:  Phil Taylor engages with his fans during the Auckland Darts Masters at The Trusts Arena on August 29, 2015 in Auckland, New Zealand.  (Photo by Michael Bradley/Getty Images)
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.