Élet-Stílus

Nagy erejű földrengés a Kamcsatka-félszigetnél

admin
admin

2006. 04. 21. 07:24

A Richter-skálán mérve 7,7-es fokozatú földrengés rázta meg pénteken az Oroszország távol-keleti részén lévő Kamcsatka-félsziget Bering-tengeri partvidékét. A természeti csapásban senki sem vesztette életét.

A földmozgást először csütörtökön az amerikai geológiai tanulmányok központja (USGS) jelezte. Később japán szeizmológiai intézetek is észlelték, de egyben közölték, hogy szökőár nem fenyeget.

A földmozgás epicentruma a félsziget középső partvidékén, a Korják autonóm területen, Ilpirszkij városától 205 kilométerre északkeletre volt. A rengés után az orosz katasztrófavédelmi hatóságok még attól tartottak, hogy jelentős anyagi károk keletkezhettek, és elképzelhetőnek tartották azt is, hogy áldozatai is vannak a földrengésnek. A helyszínre érkező mentőalakulatok megérkeztek kiderült, hogy senki sem vesztette életét az elemi csapásban.

A földmozgás Tilicsiki települést sújtotta a leginkább. A falu iskolája, két óvodaépület és 4 kazánház részben megrongálódott, valamint elnémultak a telefonok. Néhány helybeli megsebesült.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.