A férfi tenisztornákat szervező ATP kilenc hónapos eltiltással sújtotta az olasz Alessio Di Maurót, aki - a vonatkozó szabályokat megszegve - teniszmérkőzésekre fogadott.
Az orosz Marija Sarapova könnyedén, 6:1, 6:2-re verte a szerb Ana Ivanovicsot a Madridban zajló WTA-világbajnokságon, ezzel első helyen zárta a Vörös csoportot, egyúttal elkerülte az elődöntőben a világelső és címvédő belga Justine Henint.
Jan Hernych cseh teniszező azt állítja, tavaly Oroszországban megkereste valaki, és azt kérte tőle, hogy veszítse el a moszkvai és a szentpétervári tornán az első fordulós meccsét.
Egy fordulóval a csoportkör vége előtt már kialakult a legjobb négy mezőnye a madridi WTA-világbajnokságon. A már korábban továbbjutott Justine Henin mellé csütörtökön Marija Sarapova, valamint Anna Csakvetadze csatlakozott, és az ezúttal pihenő Ana Ivanovics is készülhet az elődöntőre.
A címvédő belga Justine Henin második meccsét is megnyerte a madridi WTA-világbajnokságon, s már elődöntős. Az amerikai Serena Williams előbb az orosz Anna Csakvetadze elleni találkozóját adta fel, majd később a tornának is búcsút intett.
Alexander Waske német teniszező azt állítja, hogy csapat- és honfitársát, Tommy Haast megmérgezték a Davis-kupa szeptemberi, Moszkvában rendezett elődöntője alatt.
Győzelemmel kezdett a világelső, egyben címvédő belga Justine Henin a Madridban zajló WTA-világbajnokságon. A fiatal szerb Ana Ivanovics pedig az orosz Szvetlana Kuznyecova elleni sikerrel lepte meg magát a huszadik születésnapján.
Kedden kezdődik a madridi WTA-világbajnokság, mely során az idény nyolc legjobb játékosa száll harcba a trófeáért. Másképp: heten igyekeznek megállítani a világelső Justine Henint.
A jelenleg pihenő Szávay Ágnes továbbra is őrzi előkelő helyezését a női teniszezők világranglistáján, továbbra is a huszadik, és a páros rangsorban is maradt a 26. helyen.
Az argentin David Nalbandian nyert a 2,08 millió euró összdíjazású párizsi férfi tenisztornán, a Mestersorozat utolsó állomásán, miután a vasárnapi döntőben simán verte a második helyen kiemelt spanyol Rafael Nadalt.
A férfi teniszversenyeket szervező ATP vezetője, Etienne de Villiers életre szóló eltiltással sújtaná azokat a játékosokat, akikről kiderül, hogy fogadási csalás szereplői voltak.
Az argentin David Nalbandian két héten belül másodszor győzte le a svájci Roger Federert, ezúttal a párizsi Mesterszéria-viadal nyolcaddöntőjében búcsúztatta a 26 éves világelsőt.
Pozitív lett Martina Hingis doppingtesztje: a volt világelső svájci teniszcsillag szervezetében kokain nyomait mutatta ki a vizsgálat. Az ötszörös Grand Slam-győztes, 27 éves játékos az idei wimbledoni bajnokságon bukott meg az ellenőrzésen.
A bírók egy héten belül másodszor figyelmeztették a korábban fogadási csalás gyanújába keveredett Nyikolaj Davigyenkót, miután az orosz Párizsban sima két szettben kikapott a ciprusi Bagdatisztól.
Bármi történjék idén, a svájci klasszis megőrzi az első helyét a férfiak teniszranglistáján, miután vasárnap a szülővárosában tornagyőzelmet aratott. Eközben egy újabb élvonalbeli férfi játékos jelezte, hogy megkörnyékezte a teniszmaffia.
Szávay Ágnes helyezése nem változott a női teniszezők világranglistáján. Annak ellenére, hogy szeptember 28. óta nem lépett pályára WTA-tornán, tartja a 20. pozícióját.
A világranglista ötödik helyezettje, az amerikai Andy Roddick lemondta a részvételt a jövő heti párizsi férfi tenisztornán. Eközben a svájci Roger Federer újabb rekordot regisztrált.
Furcsa esemény történt csütörtökön az egymillió dollár összdíjazású szentpétervári tenisztornán: a vezetőbíró nagyobb odaadásra szólította fel a korábban fogadási csalás gyanújába keveredett orosz Nyikolaj Davigyenkót.
Andy Murray néhány hete úgy nyilatkozott, hogy mindennaposak a fogadási csalások az ATP-versenyeken. Lapunk kérdésére a legelőkelőbben rangsorolt magyar férfi teniszező, Bardóczky Kornél elmondta, hogy a játékosok 95 százaléka tiszta, de ő is ismer olyanokat, akik manipulálják a meccseket.
A combsérülése után lábadozó Szávay Ágnes helyezése nem változott a női teniszezők világranglistáján, a 18 esztendős magyar tehetség továbbra is huszadik a rangsorban.
Az argentin David Nalbandian folytatta kimagasló szereplését, s úgy nyert mestertornát Madridban, hogy a világranglista három legjobbját is felülmúlta.
A combsérülés miatt pihenő Szávay Ágnes maradt a 20. helyen a női teniszezők világranglistáján, az élen Justine Henin áll, míg a férfiak között továbbra is Roger Federer a világelső.
A belga klasszis marad év végéig a világranglista élén – jelentette be WTA. Az idén nyolc tornagyőzelemmel büszkélkedő Justine Heninnek akkora már most az előnye, hogy a riválisok nem tudják befogni.