Élet-Stílus

Az amerikaiaké a Hopman-kupa

Az Egyesült Államok nyerte 2008-ban a Hopman-kupát, a teniszezők nemhivatalos vegyescsapat-világbajnokságát Perth-ben, miután a döntőben 2-1-re legyőzte a szerbeket.

Kapcsolódó linkek


tenisz.lap.hu
sport.lap.hu


A Perth-ben rendezett Hopman-kupa döntőjében az amerikaiak a szerbekkel találkoztak, és játék nélkül szerezték meg a vezetést, miután Jelena Jankovics sérülése miatt nem állt ki Serena Williams ellen.

A következő mérkőzésen a világranglistán harmadik, esélyesebb Novak Djokovics a papírformának megfelelően két vállra fektette a rangsorban 39. helyen álló Mardy Fisht.

A szerb az első játszmában kiválóan játszott, kétszer is elvette ellenfele adogatását, és 6:2-vel került előnybe. A folytatás már szorosabb csatát hozott, a második szettet Fish, a harmadikat – és egyúttal az összecsapást is – Djokovics nyerte rövidítésben.

A bajnoki címről a párosok találkozója döntött, és ezen már Jankovics is pályára lépett. Hiába. Fish és Serena ugyanis egy szoros és egy sima szettben diadalmaskodott, így az amerikaiak – 1997, 2003, 2004 és 2006 után – ötödik alkalommal hódították el a serleget.


Az amerikaiaké a Hopman-kupa 1

Amerikai siker: Mardy Fish és Serena Williams a serleggel (AP)


Hopman-kupa, döntő:
Egyesült Államok-Szerbia 2-1
S. Williams-Jankovics – játék nélkül
Fish-Djokovics 2:6, 7:6, 6:7
S. Williams/Fish-Jankovics/Djokovics 7:6, 6:2

Eddigi győztesek:
1989: Csehszlovákia
1990: Spanyolország
1991: Jugoszlávia
1992: Svájc
1993: Németország
1994: Csehország
1995: Németország
1996: Horvátország
1997: Egyesült Államok
1998: Szlovákia
1999: Ausztrália
2000: Dél-afrikai Köztársaság
2001: Svájc
2002: Spanyolország
2003: Egyesült Államok
2004: Egyesült Államok
2005: Szlovákia
2006: Egyesült Államok
2007: Oroszország
2008: Egyesült Államok

Ajánlott videó

Olvasói sztorik