Élet-Stílus

Davenporték ellen kezdenek Szávayék

Könnyedén jutott a második fordulóba a címvédő Serena Williams és az első helyen kiemelt Justine Henin az ausztrál nyílt teniszbajnokság női versenyében. A férfiaknál Roddick simán nyert, az Australian Openre tornagyőzelemmel hangoló Andy Murray viszont hamar búcsúzott. Szávay egyesben kedden lép pályára, párosban pedig igazi klasszis játékosok várják.

A nőknél már az első napon pályára lépett az év első Grand Slam-versenyének első, illetve harmadik kiemeltje. A torna legnagyobb esélyesének tartott Justine Henin mindössze négy játékot engedélyezett Nakamurának. A belga klasszis a tavalyi wimbledoni elődöntő óta nem vesztett mérkőzést, és most 6:2, 6:2-re lelépte japán ellenfelét.

Serena Williams sem töltött sok időt a pályán. A hetedikként rangsorolt amerikai játékos az ausztrál színekben szereplő Jarmila Gajdosovát búcsúztatta két szettben. A mérkőzés alig tartott tovább egy óránál, de az amerikai ennek ellenére nem volt maradéktalanul elégedett. „Mindenki láthatta, hogy még nem vagyok igazán jó formában, de ez még csak az első forduló volt, egy ilyen hosszú tornán sok minden megtörténhet” – nyilatkozta Serena, aki a tavalyi döntőben a világranglista 81. helyezettjeként legyőzte Maria Sarapovát.


Davenporték ellen kezdenek Szávayék 1

Autogramvadászok Melbourne-ben (Getty)


A harmadik kiemelt Jelena Jankovic viszont megszenvedett a 17 éves osztrák Tamira Paszekkel. Az esélyesebb szerb játékosnak 3 óra 10 percre volt szüksége ahhoz, hogy biztosítsa helyét a második körben. Ehhez három meccslabdát kellett hárítania.

Szávay Ágnes kedden, magyar idő szerint hajnali négy óra körül lép pályára az orosz Jekatyerina Makarova ellen. A huszadik helyen rangsorolt magyar játékos honlapjának tanúsága szerint a találkozó a második összecsapás lesz a 13-as pályán. Elkészült a páros verseny sorsolása, ez alapján Szávay az orosz Marija Kirilenko oldalán – tizenegyedik kiemeltként – klasszis játékosok, az amerikai Lindsay Davenport és a szlovák Daniela Hantuchova duója ellen kezd.

A férfiaknál magabiztosan kezdett a második helyen kiemelt Rafael Nadal. A szerb Troicki ellen három játszmában győzött a spanyol játékos, akinek főlegh az első két felvonásban meggyűlt a baja a remekül szerválóellenfelével. A harmadik játszmában azonban már nem ismert kegyelmet Nadal, és 6:1-re lemosta Troickit. A következő körben a francia Florent Serrával csap össze a spanyol klasszis.

A hatodikként rangsorolt Andy Roddick a cseh Lukas Dlouhy ellen könnyedén győzött, a kilencedik kiemelt brit Andy Murray viszont máris kiesett, miután négy szettben alulmaradt a francia Jo-Wilfried Tsongával szemben.

—-Eredmények—-

Australian Open, 1. forduló:
Nők:
Henin (belga, 1.)-Nakamura (japán) 6:2, 6:2
Jankovic (szerb, 3.)-Paszek (osztrák) 2:6, 6:2, 12:10
S. Williams (amerikai, 7.)-Gajdosova (ausztrál) 6:3, 6:3
Peer (izraeli, 17.)-Voracova (cseh) 6:2, 2:6, 6:0
Azarenka (fehérorosz, 26.-)-Amanmuradova (üzbég) 6:2, 7:5
Davenport (amerikai)-Errani (olasz) 6:2, 3:6, 7:5
Rezai (francia)-Bondarenko (ukrán) 7:6, 6:2
Gallovits (román)-Dubois (kanadai) 7:6, 6:3
Jüan (Yuan, kínai)-Ivanova (orosz) 4:6, 6:4, 6:2
Kerber (német)-Ani (észt) 0:6, 6:3, 6:2
Moore (ausztrál)-Ditty (amerikai) 6:3, 6:2
Craybas (amerikai)-Csan (Chan, tajvani) 6:4, 6:2
Sarapova (orosz, 5.)-Tosic (horvát) 6:4, 6:3
Gyementyjeva (orosz, 11.)-Obziler (izraeli) 6:2, 6:2
Golovin (francia, 13.) – Cohen-Aloro (francia) 6:1, 4:6, 6:3
Schnyder (svájci, 15.)-Osterloh (amerikai) 6:3, 6:3
Mauresmo (francia, 18.)-Pucseh (fehérorosz) 6:7, 6:0, 6:0
Szugijama (japán)-Zvonarjova (orosz, 23.) 6:3, 1:1-nél Zvonarjova feladta
Schiavone (olasz, 25.)-Loit (francia) 6:3, 7:6
Klösel (német)-Schruff (német) 6:1, 6:7, 6:4
Dell’Acqua (ausztrál)-Knapp (olasz) 4:6, 6:3, 8:6
Pennetta (olasz)-Cibulkova (szlovák) 6:4, 5:7, 6:4
Garrigues (spanyol)-Cetkovska (cseh) 7:6, 6:0
Vesznyina (orosz)-Vakulenko (ukrán, 32.) 6:4, 1:6, 6:4
Svedova (orosz)-Malek (német) 6:2, 6:2
Hszie (tajvani)-Zakopalova (cseh) 2:6, 6:4, 8:6
Davenport (amerikai)-Errani (olasz) 6:2, 3:6, 7:5
Pucskova (orosz)-Adamczak (ausztrál) 6:4, 6:0
Vaidisova (cseh, 12.)-Olaru (román) 6:3, 6:0
Bammer (osztrák, 19.)-Tanasugarn (thaiföldi) 6:7, 6:4, 6:2
Razzano (francia, 30.)-Harkleroad (amerikai) 6:3, 7:5
Perebijnisz (ukrán)-Brengle (amerikai) 7:5, 6:2
Molik (ausztrál)-Kanepi (észt) 7:6, 7:5

Férfiak:
Nadal (spanyol, 2.)-Troicki (szerb) 7:6, 7:5, 6:1
Roddick (amerikai, 6.)-Dlouhy (cseh) 6:3, 6:4, 7:5
Tsonga (francia)-Murray (brit, 9.) 7:5, 6:4, 0:6, 7:6
Robredo (spanyol, 11.)-Zverev (német) 4:6, 2:6, 7:6, 6:4, 7:5
Karlovic (horvát, 20.)-Baker (brit) 6:4, 6:4, 6:7, 6:4
Mathieu (francia, 23.)-Hanescu (román) 6:1, 7:6, 6:2
Nieminen (finn, 24.)-Dancevic (kanadai) 6:3, 6:1, 5:7, 2:6, 6:1
Simon (francia, 28.)-Reynolds (amerikai) 4:6, 6:4, 6:2, 6:7, 6:4
Andrejev (orosz, 31.)-Pavel (román) 5:7, 6:2, 7:6, 6:3
Gicquel (francia)-Lu (tajvani) 6:3, 4:6, 6:7, 6:4, 6:2
Schüttler (német)-Clément (francia) 6:4, 6-2, 6:7, 6:4
Vliegen (belga)-Patience (francia) 6:0, 6:1, 7:6
Capdeville (chilei)-Klein (ausztrál) 6:4, 7:5, 6:4
Fish (amerikai)-Pashanski (szerb) 6:2, 6:3, 3:6, 6:3
Sela (izraeli)-Slanar (osztrák) 6:2, 6:4, 6:2
Levine (amerikai)-Vassallo Arguello (argentin) 6:1, 7:5, 6:1

—-A legfrissebb világranglisták—-

Női egyes:
1. ( 1.) Justine Henin (belga) 6430 pont
2. ( 2.) Szvetlana Kuznyecova (orosz) 3810
3. ( 4.) Ana Ivanovic (szerb) 3516
4. ( 3.) Jelena Jankovic (szerb) 3390
5. ( 5.) Marija Sarapova (orosz) 2956
6. ( 6.) Ana Csakvetadze (orosz) 2880
7. ( 7.) Serena Williams (amerikai) 2772
8. ( 8.) Venus Williams (amerikai) 2470
9. ( 9.) Daniela Hantuchova (szlovák) 2367
10. (10.) Marion Bartoli (francia) 2191
…19. (20.) Szávay Ágnes 1316
…118. (118.) Arn Gréta 302
…123. (123.) Czink Melinda 282
…127. (130.) Nagy Kyra 271

Női páros:
1. (1.) Cara Black (zimbabwei) és Liezel Huber (amerikai) 5560-5560 pont
3. (3.) Lisa Raymond (amerikai) 3960
…22. (22.) Szávay Ágnes 1535

Férfi egyes (zárójelben a korábbi helyezés):
1. ( 1.) Roger Federer (svájci) 7180 pont
2. ( 2.) Rafael Nadal (spanyol) 5780
3. ( 3.) Novak Djokovic (szerb) 4315
4. ( 4.) Nyikolaj Davigyenko (orosz) 2825
5. ( 5.) David Ferrer (spanyol) 2615
6. ( 6.) Andy Roddick (amerikai) 2530
7. ( 7.) Fernando Gonzalez (chilei) 2005
8. ( 8.) Richard Gasquet (francia) 1895
9. ( 9.) Andy Murray (brit) 1830
10. (10.) David Nalbandian (argentin) 1775

Ajánlott videó

Olvasói sztorik