Élet-Stílus

Hingist két évre eltiltották

A Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) kétéves eltiltással sújtotta Martina Hingist, a női világranglista korábbi éllovasát, akinek tavaly Wimbledonban lett pozitív a doppingtesztje.

Kapcsolódó linkek


tenisz.lap.hu
sport.lap.hu





A 27 éves svájci klasszis szervezetében kokain nyomaira bukkantak, ráadásul a vizsgálat eredményét egy független antidopping bíróság is megerősítette. A lebukás tényét maga a játékos jelentette be még novemberben, s már akkor jelezte: ártatlannak vallja magát, nincs ereje-kedve harcolni az igazáért, és a kora valamint az egészségügyi problémái miatt egyébként is befejezi a pályafutását.

Az eltiltást közlő pénteki ITF-közleményben az is szerepel, hogy Martina Hingistől megvonták az angliai Grand Slam-tornán szerzett világranglista-pontjait, továbbá a 129 481 dolláros pénzdíját is vissza kell adnia.

Larry Scott, a női teniszezők tornáit szervező WTA főigazgatója úgy nyilatkozott, hogy szomorúan értesültek Hingis eltiltásáról, hiszen a svájci játékos nagyon sokat adott a sportág szerelmeseinek.


Hingist két évre eltiltották 1

Kokainnal bukott le (BBC)


Hingis 1994-ben, mindössze 14 évesen csatlakozott a profik táborához, öt GS-sikere közül az utolsót 1999-ben, Ausztráliában aratta. 1997-ben mindössze egyetlen győzelem választotta el attól, hogy megcsinálja a Grand Slamet (azaz egy naptári éven belül mind a négy nagy tornát megnyerje), de a francia nyílt bajnokság, a Roland Garros fináléjában meglepetésre kikapott a horvát Iva Majolitól.

A svájci klasszis állandósult lábsérülése miatt 2002 őszén tette le a teniszütőt. Három év szünetet követően a 2006-os év elején visszatért a pályára, és bár egészen a világranglista hatodik helyéig küzdötte fel magát, nagy tornán nem sikerült diadalmaskodnia.

Tavaly hát- és csípőproblémákkal bajlódott, így több versenyt is kihagyott. Wimbledonban amúgy a harmadik fordulóban esett ki.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik