Tarány Tamást nagyon bántja, hogy pont a Rocktenorst kellett kiejtenie a versenyből. A szombat este egyetlen pozitívuma, hogy kipukkadt a rózsaszín buborék, és végre visszazuhant a földre.
Kiderült: Malek Miklós mentoráltja sem sebezhetetlen. Kocsis Tibor túl van élete első párbaján, ezért most begyújtja a még megmaradt rakétáit és „felébreszti" a szavazóit.
Bagosi Alexa érezte, hogy ezúttal számára ér véget a tehetségkutató; és bár kiesett, nem csügged, minden erejével azon lesz, hogy a legtöbbet kihozza a hirtelen jött ismertségből.
Lil C-t nemrég hírbe hozták egy gyerekkori lánybarátjával. Elárulta, nem csókolóztak, csak egy pusziról volt szó. Továbbra is szingli, és keresi az igazit.
Kocsis Tibornak újra elő kellett hoznia azokat az érzéseket, melyeket édesanyja halála idején élt át. Produkciójával szinte mindenkit levett a lábáról.
Mióta kiderült, hogy Tarány Tamás és menyasszonya felbontották az eljegyzésüket, az énekes szinte egy lépést sem tud tenni anélkül, hogy ne botlana szívéért epekedő rajongókba.
Malek Miklós barátnője 10 napig marad, és ahova csak tudja, elkíséri a tehetségkutató mentorát. Kaisa már a múlt szombati élő show-n is feltűnt, és ott volt a próbákon is.
A Rocktenors számára felfoghatatlan, hogy harmadszor is sikerült győzedelmeskedniük a párbajon. "Negatív" rekordjuk a 2011-es X-Faktor legjobb csapata címéig repítette őket.