Szórakozás

Rettegett az X-Faktor sztárja – azt hitte eljött a vég

Kiderült: Malek Miklós mentoráltja sem sebezhetetlen. Kocsis Tibor túl van élete első párbaján, ezért most begyújtja a még megmaradt rakétáit és „felébreszti" a szavazóit.


Fotó: RTL Klub/Sajtóklub/Bársony Bence

Szombaton este partidalokkal léptek színpadra a még versenyben lévő énekesek, és mind igyekeztek felforrósítani a hangulatot. Bár az X-Faktor 2011 tehetségei szinte mind elismerést váltottak ki a mentorokból, a nézők végül úgy döntöttek, a 25 felettiek kategóriájában versenyző Kocsis Tibor és a 25 év alatti fiúk között induló Lil. C párbajozzon. Keresztes Ildi természetesen mentoráltját, Lil. C-t tartotta bent, ahogyan Malek Miklós is a saját embere, Kocsis Tibor javára szavazott, hogy ő folytathassa a versenyt. Geszti Péter nagyon nehéz döntést hozott, de úgy gondolta, Lil. C-ben van meg igazán az, ami a színpadra kell, így ő Kocsis Tibor nevét mondta. Nagy Feró eldönthette volna a párbajt, de Lil. C-re leadott voksával inkább a nézőkre bízta a döntést. A bulislágerek estjén a legkevesebb szavazatot végül a nigériai származású tánczseni kapta, így ő búcsúzott az X-Faktortól.

„Soha nem szerettem volna átélni a borítéknyitást, mindig úgy voltam vele, hogy ha párbajoznom is kell, legalább az a luxus legyen meg, hogy a mentorok döntsenek a sorsomról. A borítékosdi már a „hirtelen halál” kategória, akkor nagyon elbizonytalanodtam. Minden átfutott a fejemen: az is, hogy akkor itt vége a dalnak” – mondta a Hír24-nek a fiatal tehetség, aki bevallotta, nem lett volna a mentorok helyében a szombati párbajon.



„Ahhoz kétség nem fér, hogy a Lil. C jobb előadó, mint én, legalábbis színpadra termettebb. Ő egy táncos. Ez vitathatatlan. Én meg nem vagyok táncos, és soha nem is leszek az. Színpadi koreográfia tekintetében nyilvánvalóan lehet fejlődni és kell is, de erre egyébként is sok időt fordítunk, már amennyire a lehetőségünkből telik” – nyilatkozta Tibor, majd hozzátette: a múlt heti élő show számára is rengeteg tanulsággal szolgált. Meg kell mozgatnia a szavazóit, mert kiderült, annyira erős már mezőny, hogy egyetlen egy tehetség sem érezheti magát biztonságban.

„Lehet, hogy a nézők most egy kicsit hátradőltek a foteljükben és élvezték az adást, annak a biztos tudatában, hogy nem lehet gond, stabil szavazóim alapján simán továbbjutok. Ez számomra is egy intő jel lehet. Be kell gyújtani még több rakétát, mert még van pár a tarsolyomban” – ígéri a jövőre nézve az aranytorkú énekes.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik