tech

Az amerikai szövetségi kereskedelmi felügyelet (FTC) több évi habozás és 16 hónapi hivatalos vizsgálat után heteken belül benyújtja trösztellenes indítványát az Intel ellen, amiért a számítástechnikai óriáscég uralkodó piaci helyzetével visszaélve megpróbálta ellehetetleníteni lapkagyártó riválisát, az AMD-t - értesült a The New York Times.
2009. 10. 28. 19:05
A Microsoft harmadik negyedévi profitja a vártnál kisebb mértékben csökkent. A hírre a cég részvényének az ára 8 százalékos nyereségen állt a New York-i értéktőzsde kereskedésében pénteken.
2009. 10. 23. 15:52
Kína fokozza az elektronikus kémkedést amerikai vállalatok ellen - idézte egy olyan tanulmány megállapítását csütörtökön a Wall Street Journal, amely a washingtoni kongresszus megbízásából készült.
2009. 10. 22. 19:48
A baleset szerencsére csak a magyar légi irányítás új, virtuális gyakorlóeszközén történt. A rendszeren szinte minden megjeleníthető, ami egy repülésirányító munkájában előfordulhat. Videón egy 600 milliós repülős „játék”!
2009. 10. 20. 15:11
A magyarországi szélessávú szolgáltatások jók, de az elterjedtsége nem ad okot büszkeségre – derül ki egy 66 ország közreműködésével végzett tanulmányból. Minőség terén a 19. helyen állunk, amely eggyel jobb a tavalyinál, a minőség és az elterjedtség együttes mutatója szerint azonban hazánk csak a 40. a rangsorban. A nagyvárosok listáján Budapest a 38.
2009. 10. 19. 15:41
A biztonság, a távoli kezelés és a használhatóság terén is sok újat nyújt a Windows 7 operációs rendszer, de a cégek válság idején háromszor is meggondolják a váltást - írja a Figyelő.
2009. 10. 18. 16:25
A keresőóriás csavart egyet hagyományos szolgáltatásán, és nem a várt találatokat adó oldallal rukkolt ki. Legalábbis úgy tűnhetett erről van szó. A látszat már ebben az esetben is csalt, a Google közölte semmi közük az alkalmazáshoz.
2009. 10. 13. 16:17
A blogtulajdonosok számára nem elvi kérdés, sokkal inkább a megkeresések hiánya, hogy nincs reklám az oldalaikon. Növekvő népszerűségük ellenére, még online kampány tervezésekor sem gondolnak rájuk.
2009. 10. 13. 15:33
Nem csak Hotmail (Windows Live) tulajdonosok adatait csalták ki adattolvajok, a Gmail-rendszer üzemeltetője, a Google is megerősítette, őket is érinti a probléma. Jelenleg 30 ezer károsultról tudnak.
2009. 10. 06. 17:20
Augusztusban mindössze hatezer - kevéssel több, mint egy millióra - bővült a digitális tévé előfizető háztartások száma. A hónap végén az otthonok több mint 25 százalékában, míg az előfizetéssel rendelkező háztartások 43,5 százalékában televízióztak digitálisan.
2009. 10. 02. 16:48
Magyarország Csehországgal és Romániával közösen elnyerte az Extreme Light Infrastructure nevű lézerkutató központ létrehozására kiírt európai uniós pályázatot; a projekt magyarországi helyszíne a Szegedi Tudományegyetemen lesz.
2009. 10. 01. 15:13
Olvasói sztorik