székesfehérvár

Közigazgatási hatósági eljárás keretében folytatja a vizsgálatot a székesfehérvári rendőrkapitányság a november elején a székesfehérvári Fejér Megyei Szent György Kórházban elhunyt 28 éves hantosi kismama ügyében. Az esetleges felelősség megállapítására a kórházban belső vizsgálat folyik – közölte a rendőrség. A rendőrkapitányság bűnügyi osztálya a kórház bejelentése alapján orvos szakértő bevonásával kezdte meg a vizsgálatot. Az [...]
2010. 11. 29. 17:45
A Magyar Szabadidő Szövetség közleményéből kiderült, hogy a Kihívás Napjának kategóriánkénti győztesei Székesfehérvár mellett Szekszárd, Ráckeve, Zagyvarékas, Tiszabura, Hantos, valamint Hernádszentandrás lett. Ez azt jelenti, hogy ezeken a településen volt a legtöbb olyan résztvevő, aki legalább 15 percig folyamatosan sportolt. Az MSZSZ egyúttal jelezte, hogy a rossz időjárás és az elmúlt napok esőzéseinek következményei miatt, [...]
2010. 05. 20. 11:37
Olvasói sztorik