Az olyan, még az előző évtizedben indult sorozatok, mint a Drót, a Mad Men vagy a Breaking Bad hatását össze lehet hasonlítani az újabbakéval? De ha nem is, melyek az elmúlt tíz év megkerülhetetlen sorozatai?
Los Angelesben beszélgettünk Jonathan Nolannel és Lisa Joy-jal, akik szerint az is lehet, hogy ők maguk is androidok. Sőt, a barátjuk, Elon Musk is, és mi mindannyian.
A szolgálólány meséje első évada belső szerveket szorongató élmény volt. Gileád pokla azóta sem enyhült: itt az új évad, spoiler nélkül elmondjuk, milyen.
A Géniusz első évada Einsteinről bulváros jellegével megosztotta a nézőket, a Budapesten forgatott, Picasso életét feldolgozó második évad sem nyit erősebben.
Gyilkossággal vádolt suttyót játszott a Terápia harmadik évadában, de úgy, hogy aki látta, imádta. De nem biztos, hogy a sok dicséret segít, nem pedig tönkre tesz. Szokatlanul őszinte interjú sminknyomokkal.
Thandie Newtonnal, a Westworld egyik főszereplőjével eddigi élményeiről, sorozatbeli karakteréről és nőjogi aktivistaként vállalt szerepéről beszélgettünk.
Tegye fel a kezét, aki nézte anno a Sliders című párhuzamos univerzumos sci-fisorozatot? Az AXN visszahozta a főhőst Carter című új sorozatával, és nagyjából ez minden említésre méltó róla.
Élőben rettegünk tőlük, persze, de mozgóképen kevés izgalmasabb figura van egy jól megrajzolt gyilkosnál. Itt egy újabb darab, egy régi ismerőssel. Megszállottak viadala pilotkritika.