Kultúra

Mielőtt gyilkol, azért megkérdezi, melyik dizájner tervezte az ágytakarót

Élőben rettegünk tőlük, persze, de mozgóképen kevés izgalmasabb figura van egy jól megrajzolt gyilkosnál. Itt egy újabb darab, egy régi ismerőssel. Megszállottak viadala pilotkritika.

Bérgyilkosok: örök, kimeríthetetlen, megunhatatlan könyv-, film- és sorozattéma. Kémek: detto. Ha ezt a kettőt egy sztoriban ötvözzük, Jóbarátok Joey és a darált húsos puding szabálya szerint baj abból sem lehet, és a BBC America új sorozata, amit hozzánk az HBO hozott el, a Megszállottak viadala pontosan ezt teszi, remekül.

Feltűnően szép fiatal nő kanalazza fagyiját egy csinos osztrák cukrászdában, a szemben ülő, őt vizslató kislányt nézi, mézédesen rámosolyog. Majd rápillant drága órájára, melynek lapját beszédes piros folyt pöttyözi, hanyagul letörli, borravalót ad, majd távozás közben könnyed csuklómozdulattal a kislány ölébe legyinti annak félig megevett fagyiját. Ez a picinyke jelenet többet mond el főhőse édes-bűnös, mosolygó gyilkos jelleméről, mint holmi percekig tartó profilozás. És az sem másodlagos, hogy egyből berántja a nézőt.

Mint kiderül, a hölgy bizonyos Villanelle, akinek betegesen bizarr humora, nem kevés nárcizmusa és meglehetősen fényűző ízlése van: például közvetlenül a meggyilkolása előtt biztos, ami biztos, rákérdez áldozatánál, hogy melyik dizájnertől vette az ágytakaróját. Villanelle ugyanis bérgyilkos, mérgezett parfümmel feltöltött speciális hajtűjével igazi nagyvadakra megy, ebből finanszírozza a sikeres munkavégzés után megvásárolt, épp ugyanolyan ágytakarót. Hiába, az igényes lakástextilnek ára van.

Fotó: HBO

Vele szemben áll történetünk másik főszereplője, az MI5-nál – a brit hírszerzésnél – dolgozó Eve. Hírszerzés, hát persze, ám Eve élete nem is állhatna távolabb a kémek rejtélyes, izgalmas mindennapjaitól: boldog, feszültségmentes házasságban él, és az MI5 esélyesen legunalmasabb munkakörében dolgozik, biztonsági tiszt, az a dolga, hogy a védelemre szoruló tanúk őrzését megszervezze, egy vagy több őr, nagyjából ilyen súlyú döntéseket kell meghoznia. Igen ám, csakhogy közben neki van egy titkos hobbija: borzasztóan foglalkoztatják a női gyilkosok, egész sokat tud róluk, így amikor egy meggyilkolt orosz politikus barátnőjének védelmét kell megszerveznie, bejelez az intuíciója, és mindent megtesz, hogy – akár a szabályokat megszegve is – kiderítsen néhány dolgot az esetről.

Mondanom sem kell, hogy a szóban forgó politikust Villanelle tette el láb alól, akinek menedzsere – vagy hívják bárhogy az apafigura-szerű férfit, aki a nő megbízásait bonyolítja – nem igazán örül, hogy Villanelle szemtanút hagyott, és elküldi eltakarítani a nyomokat. Így keresztezi egymás útjait a két nő, még ha egyelőre láthatatlanul is. Ugyan nálunk még csak az első epizód nézhető, de kis utánajárással kiderül, hogy Eve és Villanelle a pilotban belengetett macska-egér harca egészen mániákus szintekig fokozódik majd, aminek okait már az első rész alapján is érteni véljük: ők ketten egészen sokban hasonlítanak egymásra, mindkét nő épp olyan eltökélt, éles eszű, gyors, briliáns elme, csak épp egyikük szociopata, ugye.

Fotó: HBO

És akkor, ha eddig nem lett volna nyilvánvaló, álljon itt kiemelve is: ebben a kémthriller-sorozatban arrogáns macsó férfiak helyett mindkét főszereplő nő, éspedig önálló, okos nő, messze nem csak a konyhában töltik az idejüket, szexuálisan aktívak és proaktívak, ráadásul minden egyes jelenetben jelesre szerepelnének a Bechdel-teszten. Mindezen túl mindkét karakter egészen plasztikus jellemrajzot kapott, így mindketten többek, mint „A Bérgyilkos”, vagy „A Kém”, van mindezeken túli személyiségük is.

Pedig Eve esetében a tapasztalat helyett megérzésekkel operáló botcsinálta hős karaktere elhasznált is lehetne, ha nem Sandra Oh keltené életre ironikus humorral és a fizimiskájába kódolt vadászösztönnel. De tényleg, emlékezzünk a Grace klinikára, ahol a munkamániás, kihívásvadász kardiológus Cristina Yangként gyakorlatilag ugyanezt hozta – csak éppen az esetlen humor nélkül, ami pedig nagyon kell a figura szerethetőségéhez. Eve viszont nem a tipikus hűvösen profi kém, aki egy levegővel lekaszabol négy drabális nindzsát: neki csak az intellektusa van, miközben öt fekvőtámaszt nem tudna megcsinálni, és frászt kap, ha zajt hall otthon. Villanelle esetében pedig bérgyilkos alapfiguráját jótékonyan színezi az ártalmatlan szomszéd lány testébe bújt kiszámíthatatlan, szexis, kattant csaj karaktere, akit legalább annyira szórakoztat a saját szépsége, a legkülönfélébb stílusú ruhák vagy a lökött csínyek, mint amennyire a gyilkolás aktusa, mindezt Jodie Comer játékosan és érzékenyen alakítja.

Fotó: HBO

A sztorit Luke Jennings Villanelle-novellái alapján írta tévésorozattá a Fleabaggel már bizonyított Phoebe Waller-Bridge, a folyamat során pedig a két női főszereplő mellé számos egyéb női karakter került be olyan módon, hogy a novellákban szereplő férfiszerepeket nőiekké írta át. De nem csak ez változott a könyvhöz képest: Eve például eredetileg fehér, így az, hogy egy koreai származású Oh kapta a szerepet, szintén plusz pontot ér majd a projektnek a sokszínűségi toplistákon – fekete, ázsiai, latino karaktereket számtalanszor játszatnak fehér színészekkel, az eset fordítottja viszont igazi ritkaságnak számít.

Waller-Bridge persze nem csupán PC-munkát végzett, ellenben nemfelejtett éles, pörgős párbeszédeket, és angolosan visszafogott, de remek, sokszor (ön)ironikus humort adni a szereplők szájába, ami kell is a karcos erőszakjelenetek mellé, ellensúlynak. A meglepetésre, abszurdra játszó humor sokszor a zenében is megjelenik, épp olyan kiszámíthatatlan jelenet-filmzene párosításokkal, mint amilyen kiszámíthatatlan a főhős személye. A pörgős, tempós forgatókönyv városról városra utaztatja a nézőt, a változatos látványvilág mégis megtartja az egységességet. Egy szó, mint száz, ha a színvonal úgy folytatja, ahogy az első epizód alapján sejteni lehet, akkor ez lehet az év egyik legjobb új sorozata – márpedig valószínű, hogy ez a helyzet, a Megszállottak viadalából a stúdió ugyanis még a premier előtt berendelte a második évadot.

Megszállottak viadala (Killing Eve), BBC America, hazánkban forgalmazza az HBO. Az első rész április 9. óta nézhető az HBO Go-n, a további epizódok is érkeznek majd sorban.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik