Kultúra

Minden korábbinál nagyobb csatajelenet készült a Trónok harcához

Keresztesi Ferenc
Keresztesi Ferenc

újságíró. 2018. 04. 10. 15:27

Kiderült, meddig forgatták az epikus összecsapást, amelyet nemrég fejezett be a stáb.
Korábban a témában:

Augusztusban ért véget a Trónok harca hetedik évada, melyet követően januárban vált hivatalossá, hogy a sorozat nélkül fog eltelni 2018, azaz csak jövőre kerül a tévéképernyőkre az utolsó, nyolcadik évad.

A befejező szezont azóta már nagy erőkkel és szépen csendben forgatják, ugyanakkor néha kiszivárognak érdekes infók a munkálatokról. Így történt ez a napokban is, amikor felkerült a világhálóra a producerek egyik hivatalos üzenete, melyben a színészeknek és a stábtagoknak köszönik meg, hogy

végigcsinálták annak a csatajelenetnek a forgatást, amely szünet nélkül 55 napig tartott.

Ez az éjjeli sárkányoknak szól.

 

Azért, hogy kitartottatok 55 éjszakán át egyhuzamban. A hidegben, a hóban, az esőben, a sárban, a toome-i birkasz*rban és a magheamorne-i szélben.

 

Mikor majd emberek tízmilliói nézik ezt az epizódot világszerte egy év múlva, nem fognak emlékezni arra, mennyire keményen dolgoztatok. Nem tudják, milyen fáradtak voltatok vagy hogy milyen nehéz volt mínusz fokokban forgatni. Azt viszont érteni fogják, hogy valami olyat látnak, amelyet korábban még soha nem csinált senki.

 

És ez miattatok lesz

– olvasható a producerek üzenetében.

A kiszivárgott információk szerint három helyszínen forgatott csatajelenet nem egyszerűen a sorozat, hanem a televíziózás történetének legnagyobbja lesz, ezért tartott ilyen iszonyatosan sokáig felvenni.

A Trónok harca stábja sírt a befejezéstől
Megkönnyezték a saját halálukat.
Kiemelt kép: HBO
vissza a címlapra

Ajánlott videó mutasd mind

Kommentek

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.