December elején újra azt nézhetjük az RTL-en, hogy miként élnek a gazdagok, így utánanéztünk, a cégeik milyen teljesítményt nyújtottak az elmúlt években. Néhányuknál a vállalkozások beszámolói finoman szólva sem indokolják a luxus jelzőt.
Pokolba az egyre cifrább és fondorlatosabb realitykkel, ha végső soron tévéző embereket is nézhetünk: a Kanapéhuszárok arra a pofonegyszerű alaphelyzetre épít, hogy másokat nézünk, ahogyan éppen tévéznek.
Az RTL új valóságshow-ja, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban valójában egy realitybe oltott társasjáték, amelyben sztárok egy kastélyban gyilkososat játszanak napestig, miközben Árpa Attila röhejesen komolykodik velük.
Az Enyedi Ildikó rendezte RTL-sorozatnyitány bevon és felcsigáz, és önmagában is kerek egész ugyan, de nagyon néznénk tovább – ám egyelőre ennyivel kell beérnünk. Angyaltrombiták pilotkritika.
Nem most fogunk visszaszokni a tévé elé, de a Survivor nyitóepizódja láttán legalább nem érezzük úgy, hogy butábban keltünk fel a tévé elől, mint ahogy odaültünk, sőt, néha kimondottan bevonódtunk. Kritika.
Hétfő este indult az RTL népszerű celebvetélkedőjének hetedik évada, a Nyerő Páros. A nyitóepizódban mindenből kaptunk egy kis ízelítőt, de az igazi reality-drámák még váratnak magukra. Kritika.
Nem minden gombot kell folyton megnyomni, de az újrainduló The Voice első válogatója meglepően szórakoztató lett. A régi-új zenés tehetségkutató legnagyobb erénye, hogy kispórolták belőle a trashelőadókat. Tévékritika.