önkormányzat

Százra tehető azoknak az idős embereknek a száma, akiket engedély nélküli, illegális gondozóházakban ápolnak Hajdú-Bihar megyében, elsősorban Debrecenben, sok esetben méltatlan körülmények között – közölte Ferencz Zoltánné, az Észak-alföldi Regionális Államigazgatási Hivatal szociális és gyámhivatalának főosztályvezető-helyettese. Tájékoztatása szerint az elmúlt öt évben harminc, engedély nélküli gondozóház működtetőivel szemben jártak el. Jelenleg – főként Debrecenben – [...]
2010. 08. 04. 16:27
Szükség van az önkormányzati rendszer áttekintésére, a finanszírozás újragondolására, ez lehet az önkormányzatok stabilitásának az alapja – állapították meg a Magyar Polgármesterek VIII. Világtalálkozójának résztvevői Gödöllőn tartott kétnapos tanácskozásuk hétfői zárónyilatkozatában. A közös állásfoglalásban leszögezték, hogy az állam által előírt kötelező feladatok finanszírozásában az állam szerepvállalása – a 2009-ben elvont 120 milliárd forint következtében is [...]
2010. 06. 28. 15:25
Olvasói sztorik