A legnagyobb múltú nemzetközi jogi perbeszédversenyen 1960 óta mindössze háromszor győzött európai csapat. Most ELTE-sek utasították maguk mögé a világot.
Az elmúlt évek során a kormány folyamatosan azt hangoztatta, hogy nőtt a pedagóguspálya presztízse, így szívesebben választják ezt a diákok. A felvételi statisztikákat nézve ez nem egészen így van.
A tanárok hamarosan szembesülnek azzal, hogy már nem azok közül a tankönyvek közül választhatnak, mint korábban. Mi a baj a tankönyvpiac államosításával?
Megszereztük az egyetem és a kormány kedvenc reklámcége közötti szerződést. A reklámbüdzsé 60 milliós, miközben négyszer ennyit kell megtakarítania két karnak is, ezért oktatókat küldtek el.
Békés Gáspár, a Tudományos Diákolimpikonok Facebook-oldalának alapítója arról beszél, lát-e esélyt, hogy meghátráljon a kormány az MTA ügyében, illetve hogy mi okozhatja, hogy egyre több kiváló diák hagyja itt az országot.
Az állami hírügynökség kihagyta a CEU-t a nemzetközi felmérésen legjobban szereplő hazai egyetemeket felsoroló hírükből. Pedig a kormány állítja, hogy nem üldözték el a CEU-t.
A Pedagógusok Szakszervezete szembesíti a tanárokat azzal, mekkora jövedelemtől estek el az utóbbi négy évben: akadnak, akik több mint kétmillió forintnak mondhattak búcsút a bérszámítási módszer miatt.
Hát az egyetemre járó külföldi diák, mert ő fizet. Csodaszámba menő beszámolót tartott az államtitkár a magyar felsőoktatásról, csak épp a CEU elüldözését valahogyan kifelejtette.