Belföld

Az állam szívesebben ad pénzt az ELTE-nek reklámra, mint oktatókra

51 millió forintot költött eddig kommunikációra és reklámra az ELTE a 2018-2019-es tanévben – derült ki, miután közérdekű adatigényléssel hozzájutottunk a szerződésekhez. Az egyetemnek kizárólagos szerződése van a New Land Media Reklám, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. és a Lounge Design Szolgáltató Kft. által alkotott konzorciummal, azaz a kormány kampányait bonyolító cégekkel.

Még február végén derült ki a jobbikos Szilágyi György írásbeli kérdésére adott államtitkári válaszból, hogy Balásy Gyula cégei intézhetik az Eötvös Loránd Tudományegyetem teljes kommunikációját, azonban az erre fordítható összeg eddig ismeretlen volt. Balásy már az első, 2005-ös nemzeti konzultáció óta dolgozik a Fidesznek, 2016 után azonban kisebb beszállítóból a kormányzati propaganda első számú ügynöksége lett az övé.

A kormány kedvenc reklámosának ez aprópénz

Az 51 millió forint aprópénz Balásyéknak: a Rogán Antal minisztériuma alá tartozó Nemzeti Kommunikációs Hivatal (NKOH) központosított kommunikációs beszerzésein ugyan két másik cég is indulhatott, de miután tavaly júniusban újabb, 25 milliárd forintos – kétszer újratölthető – keretszerződést kötöttek velük, egy nappal később Kuna Tibor és Csetényi Csaba vállalkozásaival a közbeszerzési törvény megsértése miatt szerződést bontottak, így Balásy monopolhelyzetbe került.

A migránsellenes és a Soros Györgyöt támadó kampányokat levezénylő Lounge Design és a médiafoglalásokért felelős New Land Media már 2017-ben az állami médiaköltések csaknem felét megkapta, 44,97 milliárd forint értékben. Balásy cégei 2,3 milliárdos osztalékot termeltek. 2018-ban pedig októberi összesítésünk szerint 23 milliárdnál jártak az állami megbízásaik.

Négy hónap alatt 18,7 milliárdot szórtak ki kommunikációra Rogánék
A legtöbbet a Sargentini-jelentés ellen fellépő kampányra szánták.

A legnagyobb, több milliárd forintos munkákat a kormány plakátkampányai jelentik, de  a monopolhelyzetben lévő – vagyis a reklámra nem különösebben rászoruló – Magyar Villamos Műveknek is milliárdokért dolgozhatnak Balásy cégei, mint ahogyan az Orbán Ráhel-közeli Magyar Turisztikai Ügynökségnél is milliárdos összegek mehetnek reklámra.

Az ELTE-nek viszont nagy összeg 50 millió forint

Viszont ez az 51 millió nem aprópénz az ELTE-nek: az egyetem két karján – a bölcsészet- és a természettudományin – a közelmúltban karonként 250 millió forintos megszorítást kellett eszközölni, aminek következtében a BTK-n 23, már nyugdíjas korú tanárt küldtek el, és leépítettek 11 további oktatót és oktatástámogatót. A Természettudományi Karról 20 embert küldtek el nyugdíjazással, további tíznek pedig egyszerűen megszűnt a munkaviszonya.

Azaz összesen 64 embertől vált meg eddig az ELTE a 250 milliós megszorítások miatt, miközben ugyan más büdzséből, de ennek az ötödéből kommunikálhatott.

Ráadásul a megspórolandó 250 milliót megkapták a karok végkielégítésekre, azaz csak hosszabb távon értelmezhető racionalizálásként a leépítés.

Azt az ELTE részéről többször is kiemelték, hogy az egyetem számára az ügynökség beszerzését a Nemzeti Kommunikációs Hivatal folytatta le, vagyis az ELTE-nek addig volt döntési jogköre, amíg más állami szervezetekhez hasonlóan kommunikációs- és reklámfeladatait az NKOH-ra bízta.

AZ ELTE összesen 60 milliós reklámkerettel gazdálkodhatott, ebből 51 milliót hívtak le eddig.

A két legnagyobb tételt (17,27 és 14,7 millió forint) az egyetem központi kampányának megvalósítására fordítottuk (filmgyártás, utómunka, mozikópiák készítése, köztéri kreatívok készítése, médiatervezés- és vásárlás)

– írta kérdésünkre Joó Gábor, az ELTE Kommunikációs, Marketing és Rekrutációs Igazgatóságának igazgatója. A maradékot főleg médiatervezésre és vásárlásra költötték el, a karok közül pedig az informatikai és a társadalomtudományi kar kapott még 1-1 millió forint körüli összeget kommunikációra.

A toborzásra és imidzsre költött 32 milliós reklámbüdzséből olyan kisfilmek készületek, mint például a lenti videó. A YouTube-on mind közül ez a legnézettebb, 1500 körüli megtekintéssel, ami minden mérce szerint elég alacsony szám.

Beszéltünk több oktatóval is azokról a karokról, amelyeket sújtottak a létszámleépítések, hogy mit gondolnak a reklámkampányról. Mindannyian ugyanazt mondták: mivel a reklámbüdzsé elkülönül az ELTE költségvetésétől, ezért másra nem költhették volna a pénzt, azonban a megszorítások fényében visszásnak tartják az ilyen költéseket, még ha a cél – jelentkezzenek többen az ELTE karjaira – egyébként helyes.

Látszik bármiből jobban, hogy mennyire piti összeg állami szinten az a 250 millió, amit a BTK-n keresnek, mint abból, hogy ennek az ötödét simán kiszórják reklámokra?

– fogalmazott egy oktató, aki szerint az ELTE-re kényszerített megszorításokat „ezer más helyen” is megtakaríthatná az állam.

Kiemelt kép: MTVA/Bizományosi: Róka László 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik