Miért döntöttek úgy, hogy Madagaszkáron nyitnak iskolát?
Spaits Péter barátommal októberben befizettünk egy kéthetes madagaszkári nyaralásra, turistáskodni mentünk, nem volt különösebb célja az utazásunknak. A szervezett program része volt, hogy a fővárosból, Antananarivóból elutaztunk egy olyan faluba, ahol az európai ember számára teljesen ismeretlen életkörülményekkel találkozik. Egy Diego Suarez melletti falut látogattunk meg, és az ottani élet teljesen megfogott. Érkezésünkkor megdöbbenve láttuk, hogyan élnek az ottaniak, de csak a hazaérkezésünk után kezdtünk el azon gondolkozni, hogyan segíthetnénk rajtuk. Először az iskola felújítására gondoltunk, de ez lehetetlen, hiszen az egy fából és néhány hullámpalából összetákolt házikó. Ezért döntöttünk úgy, hogy megpróbálunk építeni egy új iskolát.
Hányan kérdezték meg eddig, hogy miért nem itthon segítenek?
Sokan, és nem biztos, hogy van erre jó válasz. Láttuk azokat a szerencsétlen gyerekeket, hogy milyen körülmények között élnek, és tenni akartunk valamit. Ami itthon alacsony életszínvonalnak számít, azért az ottaniak sok mindent adnának. Már ha lenne miből. Egyeseknek nincs fedél a fejük felett, mások szalmatetős viskókban élnek, dézsában fürdenek.
Tudom, hogy nem szorul magyarázatra, ha valaki segíteni akar szegény gyerekeken, de hasonló körülmények Szabolcsban vagy Borsodban is előfordulnak.
Egy korábbi munkahelyemen Borsodban segítettünk rászoruló gyerekeken, de ilyen állapotokat még ott sem láttam. Jártuk már a világ számos pontján, de a madagaszkári helyzet mindkettőnket megdöbbentett és megérintett. Amikor hazaértem, volt egy pillanat, egy érzés, hogy tenni akarok valamit. Vannak, akik állatokon segítenek, mások időseknek, mi afrikai gyerekeknek. Magával ragadott bennünket az ország bája, nyitottsága és az emberek mérhetetlen hálája. Madagaszkáron a lakosság 85 százaléka kevesebb mint napi 500 forintból él, a havi átlagkereset nem éri el a 10 ezer forintot. A lakosság 85 százalékának nem jut áram, és az emberek 35 százaléka analfabéta. Amit mi megálmodtunk, az egy iskolai előkészítő.
Hogy fogadták a helyiek az ötletet?
Az elején el sem hitték, hogy valakik odamennek a világ másik végéről és tantermeket akarnak építeni. Aztán amikor látták, hogy komolyan gondoljuk, akkor már boldogok voltak. A továbbtanulásra persze így sincs sok esélyük a gyerekeknek, hiszen mindenki földműveléssel foglalkozik, így a szülőknek nem érdekük, hogy a gyerekek tanuljanak. De annak örülnek, hogy a gyerekeik jobb körülmények között tanulhatnak. Idén már kétszer kiutaztunk, vittünk különböző iskolaszereket, hihetetlen hálásak voltak.
Hogyan lehet mindezt itthonról intézni? Mikorra készül el az iskola?
Az utazásunk során megismerkedtünk Raissával, aki Diego Suarezben idegenvezető. Ő sokat segít abban, hogy itthonról is nyomon tudjuk követni az eseményeket. Ha minden igaz, akkor májusra kész lesz az iskola, már a tetőt rakják az épületre. Következő utunkat a nyitására időzítettük.
Mennyibe került a projekt és miből tudták finanszírozni?
Az első ütemben egy iskolaelőkészítőt építünk, ennek költsége hatmillió forint. Péternek van egy saját vállalkozása, ezt a beruházást ők finanszírozták. Az épület hivatalosan az önkormányzaté, de csak oktatási célra használhatják.
Lesz második ütem is?
Ez a célunk, ennek érdekében létrehoztunk egy alapítványt. A folytatásban szeretnénk felújítani egy meglévő iskolát ugyanazon a területen, és hozzá építeni még egyet, illetve egy vizesblokkot felhúzni, ezeknek a költsége körülbelül 10 millió forint. Összesen öt tanteremre lenne szükség, mivel öt évfolyam van.
Honnan lesz tanár?
Diego Suarezből járnak tanárok ide, akik számolni, írni, olvasni tanítják a gyerekeket. Szerencsére a helyi önkormányzat fizet nekik, így ezzel nem lesz probléma.
A kezdeményezés neve TsaraProject. Mit jelent ez?
Madagaszkári nyelven azt jelenti, jó. Mi pedig szeretnénk valami jót tenni, ez a mostani csak az első lépés. Célunk, hogy nem csak ebben az egy faluban, de máshol is felvirágoztassuk az oktatást.
Kiemelt kép: Jenei Boldizsár
