Belföld

Hiába vannak teljesen lepusztulva egy miskolci iskola mosdói, a tankerület szerint ez rendben van

„Amikor beléptünk az Avastetői Általános Iskola és AMI mosdójába, igencsak megdöbbentünk” – kezdődik a Borsod Online beszámolója, amire mondhatnánk, hogy meglepő, ha nem ugyanabban az országban történt volna, ahol már holttestet is találtak egy kórházi mosdóban.

A fennállásának 35. évfordulóját ünneplő intézményre igencsak ráférne már a felújítás

– állítja a cikk, amire rengeteg példát is hoz, ami ezt valóban alátámasztja:

  • az első emeleti fiúmosdó ajtaján nincs kilincse, belső oldalán pedig jókora lyuk tátong,
  • a vécék és mosdók folyamatosan eldugulnak, emiatt az alattuk lévő szint beázik,
  • a dugulások miatt fel kellett bontani a járólapot is,
  • a csövekről és a bojlerszekrényről lekopott a festék,
  • a vécéfülkéken sincs kilincs, bezárni sem lehet azokat, sőt, az egyik fülke falán mély repedés tátong,
  • a valamikor fehér fal szinte szürkének mondható,
  • a mennyezeten pedig a beázás nyomai mindenütt,
  • a lánymosdóba jobb állapotban van, de itt is jókora beázás éktelenkedik a mennyezeten.

Tóthné Csorba Mária igazgatót elmondta, hogy az elmúlt 35 évben teljes, nagy felújítás nem történt. Az igazgató szerint a tankerület ugyan azonnal megjavíttatja, ha valami elromlik, de a mosdófelújításra, és a szintén időszerű ablakcserére eddig nem volt kapacitás.

A Miskolci Tankerületi Központ igazgatója, László István a lap kérdésére azt írta, hogy „a Miskolci Tankerületi Központ az Avastetői Általános Iskola és tagintézménye esetében eddig valamennyi, általuk igényelt karbantartási és felújítási munkát elvégzett”.

Kiemelt kép: MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik