Közélet

Már a középiskolák csaknem negyede egyházi kézben van

2001 és 2016 között az egyházi fenntartású általános iskolák aránya 5 százalékról 15,8 százalékra, a középiskoláké 8,2-ről 22,8 százalékra emelkedett — írta meg a Népszava a Magyar Tudományos Akadémia a Közoktatás indikátorrendszere 2017 című kiadványa alapján.

A Civil Közoktatási Platform szakértője, Ercse Kriszta a lapnak azt mondta: pontosan ebben az időszakban zajlottak az állami és önkormányzati fenntartóváltások. szerinte ekkoriban gazdaságilag annyira kivéreztették az önkormányzatokat, hogy azok kénytelenek voltak új fenntartót találni iskoláiknak.

Az egyházi iskoláknak ahhoz is joguk van, hogy szelektáljanak a tankönyvek és a gyerekek között, utóbbi az iskolai szegregáció erősödéséhez vezet – emlékeztetett Ercse Kriszta. Szerinte az egyházi iskolák térhódításával minden érintett településen bizonyítottan nőtt a szelekció, ezáltal a szegregáció.

Kiemelt kép: Molnár Oszkár polgármester, Orosz Atanáz miskolci püspök és Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere (b-j) Edelényben, a Szent Miklós görögkatolikus iskola gyógytestnevelési termének avatásán 2019. január 29-én. MTI/Vajda János

Ajánlott videó

Olvasói sztorik