A Bolsoj Színház zeneigazgatója és vezető karmestere, Tugan Szokijev bejelentette lemondását, mondván, hogy nyomás alatt érzi magát, amiért állásfoglalásra kérik az ukrajnai háború miatt.
Nem is hiszi az ember: nyolcvan éves Zorán. Az igazi nagy szám azonban a megannyi legendás szerzemény. Annyi dala áll itt – tiszteletünk jeléül – a nevezetes születésnapon, amennyi a legendás zenész csak szeretne lenni. Húsz.
A zenekar hat év után, áprilisban jelenteti meg harmadik stúdiólemezét, aminek felvezetője a most debütáló, az ember és a természet kapcsolatáról szóló dal.