Kultúra

Zorán újabb nagy száma: 80

Mohai Balázs/MTI
Mohai Balázs/MTI
Nem is hiszi az ember: nyolcvan éves Zorán. Az igazi nagy szám azonban a megannyi legendás dal. Annyi nótája áll itt – tiszteletünk jeléül – a nevezetes születésnapon, amennyi a legendás zenész csak szeretne lenni. Húsz.

BÁBEL. A hőskorszak. A Metró-klubról is el lehetett mondani: „Bábel ehhez képest csendes, nyugodt családi ház.” A Zorán, Dusán, Brunner, Frenreisz, Schöck ötös csörömpölt, a lányok meg önkívületben sikítoztak. Ha bármelyiküket látta volna az Édes évek alatt az édesanyjuk, akkor örökre eltiltotta volna attól a helytől, amelyről a Metró így énekelt a Budapest Sportcsarnokban tartott 1992-es búcsúkoncertjére készült A jövő szele című számában: „Ha belépőd van, az majdnem útlevél.”

MI FÁJ? Nikolits Ottó és Boros János dala volt, nem a Metróé. De az együttesre osztották az 1966-os Táncdalfesztiválon. A zenekar körében nem aratott nagy sikert, a közönség azonban odavolt érte. Még a nyugdíjas nénik is dúdolták, hogy „bújj ide hát, és mondd el, mi fáj”. A fesztiválos megjelenés tagadhatatlanul mérföldkő volt az együttes történetében, országos kedvenccé tette a csapatot.

GYÉMÁNT ÉS ARANY. Újabb emblematikus állomás: 1967-ben bemutatták az első magyar beatfilmet, az Ezek a fiatalokat a „Szentháromság”, az Illés, a Metró, az Omega – valamint a főszereplő Kolos Zuzsa, azaz Koncz Zsuzsa – felvonulásával. Egy hétig nem mentem iskolába, minden nap negyed tízkor, az első előadáson ott ültem a nyitható tetejű körúti Szikra moziban. Nemegyszer negyed tizenkettőkor is ott maradtam. Utóbb a Kócos ördögökben magamra ismertem: „Nyolc éven át egy suliba jártunk, / az utat jól ismertük, / megtörtént mégis, hogy nem találtuk, / s egy moziba tévedtünk.” A Gyémánt és arany hangterjedelmén sokan csodálkoztak, pedig Zorán sorra énekelte Roy Orbison „operaáriáit”. A filmdal hatvannyolc januárjában második volt a slágerlistán. A Belle, a részeges kutya a negyedik, a Viharvirág a nyolcadik helyen állomásozott. Egy hónappal később a Viharvirág volt a második, a Gyémánt és arany a negyedik, a Belle a hetedik. Száguldott a Metró.

ÜLÖK EGY RÓZSASZÍNŰ KÁDBAN. Ilyen bemondással nem lehetett a háttérben ragadni, jóllehet idehaza akkoriban kevesen lubickoltak rózsaszínű kádban. A „szédülő fejemen egy csákó” sorra a bódult rajongó azt dúdolta magában: „tuti, hogy megőrült a csávó”. Hatvankilenc novemberében a lista élén állt a zenekar a legszebb ünnepi ruhájában.

Sziklás Mária / MTI Budapest, 1966. július 21.
Frenreisz Károly, Sztevanovity Dusán, Sztevanovity Zorán és Schöck Ottó (b-j), a Metró együttes tagjai a televízió elsõ Táncdalfesztiváljának III. elõdöntõjén, a Madách Színházban.
MTI Fotó: Sziklás Mária

CITROMÍZŰ BANÁN. Újabb találmány. Megjelenésekor azt éreztem, itt valami tévedés van. Ha hallgatom a Metrót, nekem banánízű a citrom.

DOHÁNYFÜSTÖS TEREM. A nóta a Dohány és a Síp utca sarkán nyitott kegyhelyről, a Metró-klubról szólt. Erről annak idején azt írták: „Taglétszáma annyira telített, hogy új tagok felvételére már nincs mód.” A kislemez túloldalán egy másik remek, a Pár csepp méz volt hallható; szerény véleményem szerint a megannyi kislemezt megjelentető Metró 45-ös fordulatszámú korongjai közül ez volt a legjobb. Azért a Törött poharat sem dobtam a kukába.

KÓCOS ÖRDÖGÖK. A Rózsaszínű kád után a második Metró-szám, amely a slágerlista élére került. Nyilván azért is, mert kócos ördögök voltunk mindannyian, én például ugyanolyan frizurát hordtam, mint Zorán. Énektudásunkban és gitárjátékunkban már akadt némi különbség. Ezért nem átkoztam őt, azért viszont annál inkább, hogy miatta moshatok naponta hajat.

AKIRE SZERELEMMEL NÉZHETEK. A Taurusszal énekelte Zorán. Abból a zenekarból már senki nem él: Balázs Fecó, Brunner Győző, Radics Béla, valamint az a Som Lajos, akinek a helyére került Zorán, egyaránt meghalt. A szám ma aktuálisabb, mint valaha: „Sokkal békésebb lesz akkor a világ, / ha egy napon virággá változnak a fegyverek.”

KÖNYÖRGÉS. A dal Zalatnay Sarolta lemezén szerepelt először, a PresserAdamis szerző kettős jegyezte, az LGT kísérte. A feldolgozás állította új pályára Zoránt. Kikövezte az utat a huszadik-huszonegyedik századi magyar sanzon számára.

APÁM HITTE. A Zorán-koncertek elmaradhatatlan száma. Sylvie Vartan feldolgozta Je veux aimer (Szeretni akarok) címmel. Magam nem ájultam el a daltól, de két sora bennem maradt: „Apám elhitte Chaplin bánatát, / Apám elhitte a folyók irányát.”

ÍGY IS JÓ. A jövőbe látó dal. Ma is ugyanúgy érvényes, mint 1979-ben: „Jobb nem is jár, ha nekünk így is jó.” Nem évült el a mondanivalója a Mi kéne még?-nek sem: „Sok futballmeccs meg vetélkedő nagyon kéne még”. Azt azonban a jövendőmondó Dusán sem láthatta előre, hogy lesz idő, amikor a Felcsút, a Gyirmót, a Kisvárda, a Mezőkövesd szerepel a labdarúgó NB I-ben. Az Így is jó Zorán harmadik önálló albumán jelent meg, és a korabeli kritika így szólt: „Egy kései utódunk, aki alkalomadtán rocktörténettel is foglalkozik, nem térhet majd ki a Zorán-trilógia sajátosságainak értékelése elől, s valószínűleg külön fejezetben méltatja majd ezt a három lemezt.”

NE VÁRD A MÁJUST. A Tizenegy dal című Zorán-albumon látott napvilágot 1982-ben. Negyven éve készülünk a hosszú télre a szerző Bródy János nem feltétlenül meteorológiai előrejelzése nyomán.

HÉ, ’67! Kern Andrással dalolta Zorán az 1989-ben megjelent Szép holnap című albumán. A szám ezzel zárult: „Azt hitted, mint annyi jó bohóc, / hogy a lényeghez is hozzászólsz.” Megértően rábólintok.

Hámor Szabolcs/MTI Budapest, 1985. június 23.
Sztevanovity Zorán énekel a Pesti Vigadó színpadán A város dalai címû mûsorban, amely a Magyar Televízió A magyar dal ünnepe címû sorozatának egyik adása.
MTI Fotó: Hámor Szabolcs

AHOGY VOLT, ÚGY VOLT. A Szép holnap a Dire Straits Why Worry című dalának feldolgozása volt, és ez is a Knopfler-feelinget idézte. De mintha a mának szólt volna a rendszerváltás hajnalán: „Nem kell, hogy átírd a múltam, / azt, ami csak pont úgy volt.” A zenénél maradva, Presser Gábor azt mondta: „Kilencven után vártam, hogy előkerülnek az addig kényszerűen dobozba zárt remekművek. Talán egy sem került elő.”

VOLT EGY TÁNC. Leonard Cohen 1986-ban megjelent Take This Waltz (Járd e keringőt) című dalának feldolgozása. Annak szövege Federico Garcia Lorca Kis bécsi keringő című versének műfordítása volt. A magyar változat is költőinek nevezhető: „És a brosstűből szénre már nem telt, / és a harmadik tél is lejárt, / és egy hajnalon csöngettek hármat, / és az apám az ajtóban állt.” Hitte az otthon melegét.

BOLDOG IDŐ. Ezzel a címmel még musical is született. „Mondhatsz bármit, nekem tetszett, / ez az átkos múlt idő, / mert a sátor ott állt benne, / és benne én, és benne ő” – dalolta Zorán. Majd megint megmondta, mi vár ránk: „Az lesz a szép boldog idő, / se pénz, se gond, / se bor, se nő…”

OSZTÁLYKIRÁNDULÁS. Egy másik sátor ugyanabból a korból. A Naphegyen hallgattam a gellérthegyi álmokat. Zorán Koncz Zuzsával énekelte: „Lábunk előtt a jövő ott hever, / a Zorkij kattog, hogy sose vesszen el, / hogy volt egy idő, olyan fekete-fehér.” Mit gondolnak, azóta színorgia van?

KELL OTT FENN EGY ORSZÁG. Meg persze kell itt lenn is. Hogy milyen? Kicsi, nem savanyú, de a miénk. Zorán moshatná a kezeit: a maga részéről igyekezett sok mindent megtenni, hogy jobb legyen. S maradt, aki volt. Ez sem mindenkinek sikerült, hogy finomak legyünk.

KABÁTDAL. A visszatérés a kezdetekhez, egy új rock and roll a régiből. Csak a zene miatt is ajánlom mindenkinek. Ami pedig a szöveget illeti: „S ott van még a hatalom, / sosem lóg a fogason, / ujja hosszú, zsebe mély, / s minden törpe belefér.” Nem igaz?

HARMINC. Ez a dal az évek száma. Ma nem énekelhető másképp: „Mennyi? Hát nyolcvan. Mi nyolcvan? Mi mennyi?”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik