Rágalmazás vétségében nem jogerősen bűnösnek találta a Szegedi Városi Bíróság R. Gábort, akit a Magyar Jelen című újságban megjelent interjúja miatt Lázár János, Hódmezővásárhely polgármestere perelt be.
A korszerű LED-technológiának köszönhetően harmadával csökkennek az energiaköltségek, mérséklődik a károsanyag-kibocsátás, mindemellett erősebb és egyenletesebb a megvilágítás a város utcáin.
A kormánypárt frakcióvezetője szerint téved az adatvédelmi hivatal elnöke. És nemcsak szabályos, hanem eredményes is, ha közzéteszik a helyi adósok listáját az interneten. Miskolcon bevált a módszer.
"Nem hagyjuk, hogy elitista, bigott katolikus oktatás szerveződjék közpénzből." - mondta Lázár János nemrégiben a Hír24-nek. Bábel Balázs kalocsai-kecskeméti érsek zokon vette a politikus véleményét.
Európai uniós támogatással új sürgősségi osztályt alakítottak ki a hódmezővásárhelyi Erzsébet Kórház-Rendelőintézetben, a csütörtökön átadott egység napi hatvan beteg fogadására képes.
Szerinte a Fidesz frakcióvezetője tájékozatlan, a Belváros polgármestere pedig kívülállóként viselkedik. A városvezető megvédte a prémiumot kapott BKV-dolgozókat.
A Fidesz-KDNP parlamenti képviselőcsoportja arra kéri a BKV ügyében Tarlós István főpolgármestert, hogy "ne csak tartsa a markát", hanem álljon elő megoldási javaslatokkal is.
A Fidesz frakcióvezetője szerint az oktatási államtitkárság nem biztos, hogy jól mérte fel a magyar valóságot a felsőoktatási keretszámok meghatározásakor.
Lázár János szerint ő a közgyűlés jóváhagyásával járt el, amikor az árfolyamok kedvező mozgását kihasználva nyereséget realizált Hódmezővásárhely a kötvényéhez kötődő ügyleteivel.
Lapinformáció szerint Hódmezővásárhelynek korábban több mint 1,6 milliárd forintos bevétele származott az árfolyamnyereségen. A polgármester összahangolt támadásról beszélt.
Néhány, a nyilvánosság előtt tett beszólásból vált az elmúlt hetekben széles körben ismertté, hogy Lázár János fideszes frakcióvezető és Deutsch Tamás fideszes uniós képviselő nem szeretik egymást - írja az Index
Néhány, a nyilvánosság előtt tett beszólásból vált az elmúlt hetekben széles körben ismertté, hogy Lázár János fideszes frakcióvezető és Deutsch Tamás fideszes uniós képviselő nem szeretik egymást - írja az Index