Elhunyt Bob Guccione, aki voyeurista szemléletű, kendőzetlenül erotikus képeket kínáló férfimagazinja köré sokmillió dolláros kiadói birodalmat épített, majd látnia kellett annak széthullását is.
Ötvenkét európai posta közül idén is a Magyar Posta EUROPA-bélyege lett a legszebb. A győztes bélyegújdonságon Kormos István Vackor mesekönyvének illusztrációi, Reich Károly Kossuth-díjas grafikus munkái láthatók.
Veszélyes zenész érkezik Magyarországra, akik nem csak átütő előadói kvalitásaival került a figyelem középpontjába, hanem folyamatos, titokzatos botrányaival is. A „Gyilkos” nevet bár eredetileg robbanékony ének- és zongorastílusával érdemelte ki, egyesek szerint a névre, a szó szoros értelmében is rászolgált. Jerry Lee Lewis október 31-én a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet.
Agatha Christie csak azért nem szabadult meg a belga nyomozótól, krimijeinek jellegzetes főhősétől, mert kiadói ragaszkodtak hozzá - árulta el az unokája egy brit magazinnak adott nyilatkoztában. Az írónőnek elege volt Hercule Poirot-ból.
A pápai állam hivatalos lapja a hét végén nyilvánította katolikusnak a bizarr televíziós sorozat családjának fejét, Homert és annak fiát, Bartot, miközben a műsor producere egyértelművé tette, hogy a család a springfieldi presbiluteránus egyházközösség tagja.
Több mint egy hete jelent meg Frei Tamás A megmentő című könyve, amely három nap alatt eladási rekordot döntött. A FigyelőNetnek adott interjúban többek között az írói példaképeiről, s ennek a Magyarországon még új műfajnak a legfontosabb eszközeiről is beszélt. Sőt azt is bevallotta lapunknak, hogy ha ismét a televíziózáson gondolkodna, milyen jellegű tévéműsorban próbálná ki magát.
Bár számos filmben játszott, azért a legtöbbünknek a botrányoktól sem mentes magánélete ugrik be elsőként a neve hallatán. Ezért a magyar származású hollywoodi színésznő épp eleget tett, hiszen egyik arc poeticája az volt: „Nem az a fontos, hogy igaz legyen, csak beszéljenek rólam.”
Robert de Niro a napokban Budapesten közös éttermet nyitott Andy Vajna producerrel és Nobu Matsuhisa japán sztárséffel. A Nők Lapja riporterének sikerült megtudnia tőle, ki a kedvenc színésze, és mi a véleménye a számítógépes moziról.
Talán a nagy várakozás, talán a több mint három éves forgatás miatt kissé csalódást keltett Vágvölgyi B. András e héten bemutatott 56-os filmje, a Kolorádó Kid. Pedig, mint a rendező a FigyelőNetnek elmondta, egy izgalmas és valóságos történetet akart csinálni jó zenével, és jó színészekkel. Ezekkel nincs is gond, de a film lassúra, unalmasra sikeredett.
A hétvégén belepillanthatunk a honi popüdvöskék nemzetközi hírnév felé kikacsintó fellépéseibe, jön egy igazi szupersztár, megidézik Edith Piafot, felpörög a legnagyobb gigaparty, a Dunára költözik a Patyolat nap és bemutatkozik a New Yorkban már nagy sikerrel szerepelt Fire and Fire produkció. Programajánló.
Csütörtökön mutatják be a mozik Vágvölgyi B. András 56-os filmjét, a Kolorádó Kidet. Kevés szó esik arról, hogy a sztori filmötlete Eörsi Lászlótól származik. A történészt a kiváló írói vénával rendelkező börtönspicli besúgónaplójáról, a pesti srácok szlengjéről és a film gyökereiről kérdeztük, illetve arról, milyenek is voltak azok a híres pesti srácok.
Báthory Erzsébetről szóló regény jelent meg az Egyesült Államokban: Rebecca Johns Chicagóban élő író a grófnőről szóló véres legendákat dolgozta fel kedden napvilágot látott történetében.
A hétvégén egyrészt Erik Sumoval ünnepelhetjük a születésnapjukat, másrészt vendégénekesével, Kiss Erzsivel bulizhatunk az új lemeze kapcsán. Kóstolhatunk magyar pálinkát, kolbászt, de belga sört is.
Mi történik, ha egy lakásban összezárunk egy nőt és két férfit? Az „édes hármast” filmvásznon Bernardo Bertolucci, színpadon pedig a fiatal rendező, Dicső Dániel valósította meg.
Szombaton nyílik a Magyar Nemzeti Múzeumban a Széchenyi világai című tárlat, amely a 150 éve elhunyt „legnagyobb magyar” ellentmondásoktól sem mentes életművének állít emléket. Felpróbálhatjuk a reformkor viseletét, megtekinthetjük a Lánchíd egy eredeti láncszemét, a gróf a döblingi szobáját, gyerekkori levelét és a halála napján viselt ruháját.
Pénteken lép fel a Művészetek Palotájában az indiai származású brit Nitin Sawhney, akit sokan a világ egyik legfontosabb zenészének tartanak: flamencogitáros, jazz-zongorista, zenekari műveket komponál, DJ, producer, dolgozott együtt Stinggel, Paul McCartney-val, Sinead O’ Connorral, a Londoni Szimfonikus Zenekarral és a Kínai Nemzeti Balett-tel. A koncert apropóján interjút adott a FigyelőNetnek.
Csütörtökön egykor hivatalosan bejelentik, hogy kinek ítélte oda a Svéd Akadémia a 2010-es irodalmi Nobel-díjat. A legnagyobb fogadóiroda Cormac McCarthy győzelmét jósolja, de Nádas Péter is benne van az első tízben. Bár a bizottság deklaráltan semleges, számos kritikát kaptak a döntései ideológiai elfogultság miatt.
Hírességek, rajongók és családtagok százai búcsúztatták hétfőn Las Vegasban a magyar származású színészóriást, Tony Curtist. Az eltávozott hollywoodi legenda mellé egy útitáskában magyar emléktárgyakat is eltemettek.