Mario Vargas Llosa nyerte az irodalmi Nobelt

Az indoklás szerint a 74 éves író a “hatalmi berendezkedések feltérképezéséért és az egyén ellenállását, lázadását, alulmaradását bemutató erőteljes ábrázolásmódért” kapta az elismerést. Mario Vargas Llosa eddig több mint harminc művet írt, közülük számos magyarul is olvasható.

Mint arról Peter Englund, a Nobel-díj bizottság elnöke beszámolt, Mario Vargas Llosa New Yorkban értesült a hírről, ugyanis jelenleg a Princeton Egyetemen tanít. Elmondása szerint Llosa már reggel ötkor felkelt, hogy egy előadására felkészüljön. “Háromnegyed hétkor értesítettük, épp nagyon dolgozott” – tette hozzá a bizottsági elnök, aki szerint Mario Vargas Llosa a legjelentősebb latin-amerikai írók egyike.

Legutóbb húsz éve, 1990-ben kapott latin-amerikai író irodalmi Nobel-díjat, akkor a mexikói Octavio Paz volt a nyertes. Mario Vargas Llosa a hatodik latin-amerikai szerző, akit kitüntetett a Svéd Akadémia.

A perui író, akinek a nemzetközi elismertséget a magyarul A város és a kutyák címmel megjelent regénye hozta meg az 1960-as években, 1995-ben megkapta a Cervantes-díjat, amely a legjelentősebb irodalmi elismerés a spanyol nyelven alkotóknak.

A friss Nobel-díjas szerzőnek november 3-án jelenik meg új kötete. Az El sueno del celta (A kelta álma) egyelőre csak spanyol nyelvterületen lesz elérhető, és a várakozások szerint az ősz egyik legnagyobb könyvsikere lehet. A regény Roger Casement, Nagy-Britannia ír születésű kongói konzulja, Joseph Conrad regényíró barátja történetén alapul.

Mario Vargas Llosa többször is járt már Magyarországon: 1998-ban nálunk is népszerűsítette akkor megjelent regényét, a Don Rigoberto feljegyzéseit, majd 2003-ban a Budapesti Nemzetközi Könyvfesztivál díszvendége volt.

A 10 millió svéd koronával (mintegy 300 millió forinttal) járó irodalmi elismerés nyertesét a Nobel-díjak sorában negyedikként hozták nyilvánosságra. A perui író december 10-én veheti át a Nobel-díjat Stockholmban.

16 évesen már drámát írt

Jorge Mario Pedro Vargas Llosa Peruban, 1936-ban született. Miután egyéves korában szülei elváltak, anyjával és anyai nagyszüleivel a bolíviai Cochabambába költöztek. Tízéves korában családja a perui fővárosban, Limában telepedett le. Középiskolai tanulmányait előbb egy limai katonaiskolában, majd egy piurai gimnáziumban végezte. Mindössze 16 éves volt, mikor első drámáját egy színház műsorára tűzte.

1955-ben 19 évesen feleségül vette Julia Urquidit. 1955-1957 között irodalmat és jogot hallgatott a San Marcos Egyetemen. Tanulmányai mellett újságíróként dolgozott, és társszerkesztője volt a Literatura című irodalmi folyóiratnak. Egyetemi tanulmányait végül 1959-ben a spanyolországi Madridi Egyetemen fejezte be.

Első könyvével berobbant

Első novelláskötete, a Los Jefes (Vezetők) 1959-ben látott napvilágot. Mivel Peruban íróként szinte lehetetlen volt megélni, Vargas Llosa még ugyanebben az évben Franciaországba költözött. Párizsban spanyolt tanított, a France Presse és a francia rádió spanyol osztályának munkatársaként dolgozott.

Már első regénye, az 1962-ben megjelent, önéletrajzi ihletésű A város és a kutyák meghozta számára a széles körű nemzetközi elismerést. A regény cselekménye a perui társadalom válságos világát szimbolizáló limai katonaiskolában játszódik, ahol az erőszak és megalázás módszereire nevelik a fiatalokat.

Vargas Llosa 1964-ben elvált első feleségétől, Juliától. Házasságuk történetét később az 1977-ben megjelent Júlia néni és a tollnok című regényében dolgozta fel. A regényhez 1983-ban Julia Urquidi is megírta saját válaszát, mely angolul My life with Mario Vargas Llosa (Életem Mario Vargas Llosával) címen látott napvilágot.

1965-ben feleségül vette Patricia Llosát. Két fiuk és egy lányuk született. A következő évben jelent meg második regénye, A zöld palota. A fordulatos meseszövésű regényben Llosa átfogó képet fest a perui társadalomról, és rávilágít a fehérek és az indiánok világa között tátongó szakadékra. Az 1960-as évek végétől Llosa különböző amerikai és európai egyetemeken tanított. 1967-ben Kölykök címen jelentette meg összegyűjtött novelláit.

1970-ben családjával Barcelonába költözött. Ebben az időben doktori disszertációján dolgozott, melynek témájául példaképét, Gabriel García Márquezt választotta. 1971-ben doktorált, disszertációja, a Gabriel García Márquez könyv formájában is napvilágot látott. 1973-ban jelent meg a Pantaleón és a hölgyvendégek című regénye, melyből 1976-ban saját maga rendezett filmet.

Mario Varga Llosa

1975-ben Llosa visszatelepült Peruba. 1977-ben a Nemzetközi PEN Klub elnökévé választották. 1980-ban Japánba utazott, ahol különböző egyetemeken tanított. Hivatalos teendői ellenére sem csökkent azonban alkotókedve, és a nyolcvanas években is sorban jelentek meg kitűnő regényei (A háború végén, 1981; Mayta története, 1984; Ki ölte meg Palomino Molerót, 1986, A beszélő, 1987; Szeretem a mostohám, 1988)

Az 1990-es perui elnökválasztások első számú esélyesének számított, de vereséget szenvedett az alig ismert, japán származású Alberto Fujimorival szemben. Az elnökválasztáson való részvételéről szóló keserű visszaemlékezései El pez en el agua (Egy hal a vízben) címen 1993-ban jelentette meg.

Újabb regényei közül a 2000-ben napvilágot látott A kecske ünnepében egy diktatúra hétköznapjairól fest borzongatóan eleven képet. Legutóbbi kötete, az Édenkert a sarkon túl 2001-ben látott napvilágot.

A díjat minden évben az a szerző veheti át, aki “az irodalomhoz a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járul hozzá”. Tavaly Herta Müller, 2002-ben pedig Kertész Imre részesült ebben a megtiszteltetésben.

Hogy kik kerülhetnek a Nobel-díjra jelöltek közé, arra javaslatot tehetnek a svéd, a francia és a spanyol akadémia tagjai, valamint esztétikát, irodalmat vagy történelmet tanító egyetemi oktatók, az egyes országok írószövetségeinek elnökei, illetve a korábbi Nobel-díjasok. Májusban öt név került az Akadémia elé, az ő életművüket tanulmányozták részletesen, és ez alapján hozták meg végül a döntést.

Alfred Nobel végrendelete értelmében évről évre annak a szerzőnek adják át a díjat, „aki az irodalom területéhez a legkiválóbb idealisztikus beállítottságú alkotással járult hozzá”. Az akadémiát kezdettől fogva számos kritika ért a döntései miatt. A bírálatok részben arra vonatkoztak, hogy egyes kiemelkedő szerzők soha nem kapták meg a kitüntetést, míg a díjra kevésbé érdemes társaik átvehették azt.

A kritikusok – noha a Nobel-bizottság még 1914-ben kinyilvánította az „irodalmi semlegesség elvét” – több kitüntetés mögött politikai megfontolásokat és érdekeket feltételeznek. A finn Frans Eemil Sillanpää 1939-es kitüntetését például az elemzők a Szovjetunió által fenyegetett Finnország melletti kiállásként értékelték. Az először 1946-ban jelölt Winston Churchillnek a bírálatok miatt végül csak 1953-ban ítélték oda a díjat, de a döntés még így is sok hullámot vetett. Szintén ellenállás előzte meg Solohov és Hemingway díjazását. A fasizmussal szimpatizáló Ezra Pound kitüntetését pedig számos fórumon elutasították.

Szolzsenyicin kitüntetése után a TASZSZ azt írta, hogy a svéd akadémia „hagyja, hogy méltatlan játékot űzzenek vele”, így politikai spekulációk célpontjává válhat. Egyes esetekben az akadémiát azzal vádolták, hogy belpolitikai ügyekbe avatkozott; ez történt Heinrich Böll vagy Odisszeasz Elitisz esetében. 2000-ben pedig a Kínai Kommunista Párt rendkívüli ülésen tájékoztatta a kultúra és propaganda illetékeseit, hogy Gao Xingjian Nobel-díja egyike a közelmúlt „öt Kína-ellenes lépésének”.

A legutóbbi időkben Harold Pinter és Orhan Pamuk díjazása kapcsán merültek fel olyan vélemények, hogy a döntőbizottság nem (vagy nem kizárólag) az alkotó által teremtett művészi értéket méltányolta, hanem figyelembe vette az író politikai állásfoglalását – Pinter esetében az iraki háború elleni fellépését, Pamuk esetében az örmény népirtásra vonatkozó nyilatkozatait. Az akadémia döntése korántsem mentes a belső vitáktól; az utóbbi időkben arra is volt példa, hogy egyes akadémiai tagok kilépésükkel demonstráltak a szerintük helytelen döntés ellen – ez történt 1989-ben Salman Rushdie mellőzése miatt, illetve Elfriede Jelinek 2004-es kitüntetését követően. A magyarok 2002-ben büszkélkedhettek legutóbb, amikor Kertész Imre kapott irodalmi Nobelt.

A díjakat Alfred Nobel halálának évfordulóján, december 10-én adják át, a díjjal 10 millió svéd koronát vehet át a nyertes.