Élet-Stílus

Menjek vagy maradjak – Edger vagy Charlie

A hétvégén belepillanthatunk a honi popüdvöskék nemzetközi hírnév felé kikacsintó fellépéseibe, jön egy igazi szupersztár, megidézik Edith Piafot, felpörög a legnagyobb gigaparty, a Dunára költözik a Patyolat nap és bemutatkozik a New Yorkban már nagy sikerrel szerepelt Fire and Fire produkció. Programajánló.

péntek, október 15.

A Corvintetőn a jövő nagy ígéreteit hallhatjuk, láthatjuk. Legalábbis nagy lehetőséget kap néhány hazai zenekar, hogy az MTV EMA Regional Music Awards keretében elinduljanak a világhír felé vezető úton. Justin Bieber, Katy Perry, Leona Lewis és Pixie Lott – csak néhány név azok közül, akiknek karrierje beindításában nagy szerepet töltött be az MTV Europe Music Awards, hiszen mind egy-egy jelölésnek, fellépésnek vagy elnyert díjnak köszönheti sikerét. Ezúttal a Kiscsillag, a Nemjuci, a Hősök, a Neo és a Kolin kapott esélyt arra, hogy megismerhesse nevüket a világ. Mi pedig egy jó buliban tesztelhetjük az utóbbi hármat.

Az A38 Hajót egy igazi detroiti szupersztár veszi be, konkrétan Jimmy Edgar. Róla azt kell tudni, hogy egy sármos “handsome guy”, akinek arcába hulló hajtincseitől olvadnak a női szívek, menő divatfotós, akinek munkáitól roskadoznak a progresszív magazinok, fáradhatatlan producer, aki elektrofunk slágergyártól underground kísérleti zenékig mindenbe belekóstolt. A kortárs elektronika egyik legkarakteresebb előadójáról van szó, aki egyszerre szexi, okos, rafinált, hűvös és szenvedélyes, ráadásult mindezt a legcsekélyebb erőfeszítés nélkül, nagyvonalú eleganciával és teljes természetességgel teszi. A huszonhat éves szupersztár utánozhatatlan elegybe gyúrja szülővárosának jéghideg technóját, az elektrót, a szextől átfűtött Prince-es funkot és az autotune-os slágergyárat. A végeredmény: gyönyörű, stílusos, helyenként retrós, de mindig modern és előremutató, halál elegáns és rettenetesen cool elektrofunk. Edgar második nagylemezét, az XXX albumot mutatja be világkörüli turnéján – így Budapesten is.

A Müpában pedig Jil Aigrot énekli Edith Piaf legendásdalait. A kritikusok szerint rendkívüli szenvedéllyel énekli a „kis veréb” slágereit, előadásával tiszteleg az énekesnő emléke előtt, a közönséget pedig a fellegekbe repíti: éppúgy, ahogyan annak idején Piaf hangja, az övé is megérinti a hallgatóságot, miközben egész lényéből sugárzik a zene. Egyszerűen, eredetien, őszintén, zsigerből énekel, s őt hallgatva azonnal egyértelmű, hogy a közönségért él, hogy a színpad az éltető közege.

—-szombat, október 16.—-

Újra jelentkezik Magyarország hosszú évek óta legnépszerűbb megarendezvénye, a T-Mobile Bónusz Electronic Music Festival. A korábban a Budapest Parádé “hivatalos afterpartija”-ként működő esemény ma már önmagában is a közép-európai térség legjelentősebb egynapos elektronikus-zenei fesztiváljának számít.

Az idei nagy falamand lerohanás, azaz a Futurspektiv2 keretében az A38 Hajón is megrendezik a Laundray Dayt. A mosószer a dob, az öblítő a basszus, a víz pedig a mindent elárasztó party-feeling. Ez a Patyolat nap lényege. Belgium legjelentősebb elektronikus zenei fesztiválja Antwerpen híres „divat utcájának” helyi érdekű születésnapi bulijából néhány év alatt komolyan kinőtte magát: mára 14 színpadon 127 előadóval 60 000 embert megmozgató megaparty-vá avanzsált.

A nap lényege a lüktetés és a divat. A lüktetésről gondoskodnak a legkülönfélébb méretű, alakú és érzékenységű DJ-k, a divat pedig meghatározó, hiszen egy olyan városhoz kötődik a fesztivál, amely divattörténelmet írt és ír. A Laundry Day költözik most egy este erejéig az A38 Hajóra, ahol a kortárs flamand elektronikus szcéna vezető különlegességei egy csomagban forgatják meg a Duna vizét, és így a party-érzékeny budapesti közönség arra érdemes részét. Legyen szó technóról, drum’n’bass-ről, mishmash-ről, rave-ről, minimálról, house-ról, vagy bármely más ezredfordulós táncműfajról, a fesztivál nyitott mindenre. Dr. Lektroluv furcsa zöld elektró-technója és elképesztő robot-imidzse, a Mumbai Science finoman beizzító indie-trance-e, avagy a Gtronic elképesztő trash-technója után alighanem újra kell rendezni a dél-budai rakpartot, de legalábbis a Duna medrét.

—-vasárnap, október 17.—-

Egy nagyon tüzes esetének néz elébe, aki a Müpában akarja elbúcsúztatni a hetet. A Fire and Fire a New York-i magyar évad “Extremely Hungary” elnevezésű, egész éves fesztiváljának egyik sikerprodukciója volt, amelyet most a hazai közönség is láthat. A színpadon távoli, de hasonló sorsú kultúrák találkoznak: magyarországi roma és amerikai fekete zenészek mutatják be művészetük kölcsönhatását. Egybeolvasztják zenei hagyományaikat – a jazz, a rock, a rap és a népzene elemeit -, ami a jam sessiont és a beszédet is magába foglaló fúziót eredményez. A zene mellett kortárs és hagyományos roma és fekete táncokat is láthatunk. Olyan előadók lépnek föl többek közt, mint Farkas Róbert, Ökrös Károly, Szakcsi Lakatos Béla, Szalóki Ági, valamint a tengerentúlról Chris Eddleton, Fred Cash Jr., Imani Uzuri, Kevin Louis, vagy Mazz Swift.

A Fonóban nem kevésbé tüzes estet tart Boban és Marko Markovics valamint a híres Orkestar, a Morrison’s Közgázban a Belmondó, az Old Man’s-ben pedig a Blues Floor koncertezik. A Tűzraktérben (már meghint tűz!) “Tégy a szegénység ellen!”-napot rendeznek, számos fellépővel, gyerekműsorral, interaktív akciókkal. Fellép többek közt a Grupo Capoeira Brazil, a Babylon Bellydance Company, a Riddim Colony és a Reggaester zenekar.

—-Mozi, kiállítás, családi program—-

Mozi

Kolorádó Kid

Kreuzer Béla lóverseny- és szerencsejáték-kedvelő rakodó 1959-ben csalárdmód jelentős nyereményhez jut a “lovin”, este a galerijével szórakozik, de a titkosrendőrség már a nyomában van. Élettársa, Iskiné információt ad a szórakozóhely mellékhelységében az őket megfigyelő nyomozónak; Kreuzert még az éjjel letartóztatják. Az előzetesben derül ki: politikai ügyben, a forradalom alatt vállalt szerepéért. A cellában egy idősebb férfi a társa (Koltai), majd egy fiatal (Katkó), Moszkvában, kommunista családban született fiút tesznek melléjük. Koltai csúnyán megveri Katkót, akiről kiderül: 56. november 4-e után az oroszoknak tolmácsolt. Koltai ezzel elnyeri Kreuzer bizalmát. Később Katkót elviszik a cellából, Kreuzer és Koltai beszélgetéseiből flashbackekben tekintünk vissza a forradalomra. Kreuzer és Iskiné a Rajk-temetésen találkoztak, elsöprő szexuális vonzódás, szerelem lett belőle, mely még az október 23-án kitörő forradalmat is háttérbe szorította egy ideig. Egy meglepő esemény után a Corvinba mennek, és csatlakoznak is az őket ott érő élmények hatására a fegyveresekhez. Vágvölgy B. András 56-os és Kádár-kor filmje már a mozikban.

Családi program

A fától az erdőig

Menjek vagy maradjak – Edger vagy Charlie 1

Az ország egyik legjobb múzeuma az esztergomi Duna Múzeum. Most szombaton egy igazi családi programot tartanak itt. A múzeum udvarán álló hársfától indul a tanösvény melynek bejárása során Esztergom különleges fáinál különböző feladatok, érdekes kérdések várják a játékosokat. A túra során megismerkedhetnek a környékbeli erdők fáival, megtudhatják, mire lehet felhasználni őket. Az egész napos programot délelőtt és délután a Bóbita Együttes játékos, bábos produkciói színesítik.

Kiállítás

Nuda Veritas – Gustav Klimt és a bécsi szecesszió kezdetei 1895-1905


Menjek vagy maradjak – Edger vagy Charlie 1

A 70 művész több mint 200 műalkotását felvonultató Szépművészeti-tárlat a bécsi Secession művészegyesület korai szakaszát mutatja be. A kiállítás nagyrészt rajzokra és sokszorosított grafikákra épül, de ezeket néhány kiemelkedő festmény, szobor egészíti ki. A leghíresebb műtárgyakat kétségkívül Gustav Klimt jegyzi, hét kiállított festménye között van a főművének tekintett Nuda Veritas – a Meztelen igazság című képe is, amelynek biztosítási értéke önmagában 35 milliárd forintra rúg.

—-Tévéajánló—-

péntek, október 15.
Duna Tv, 23:15

Control

Menjek vagy maradjak – Edger vagy Charlie 1

A film a ’70-es évek végén befutott posztpunk zenekar, a Joy Division énekesének és dalszövegírójának tragikusan rövid életét dolgozza fel. Ian Curtis mindössze 23 éves volt, amikor öngyilkosságot követett el. Curtis depresszióra való hajlama már kamaszkorában elzárja a családjától és a világtól. A naphosszat az ágyán fekvő, zenét hallgató, cigiző tinédzser versekben próbálja kifejezni gyötrő életérzését. Egy hirtelen jött szerelem felszabadítóan hat rá, és szinte még gyerekként összeházasodik Debbie Curtis-szel. A Warsaw nevű zenekart, amelyben énekel, időközben átkeresztelik Joy Division-re, és egyre sikeresebbek lesznek. A fiatal párnak gyereke születik, de kapcsolatukat már ez sem tudja megmenteni. Curtis egyre többet van távol, és beleszeret egy másik nőbe. Egészségi állapota romlani kezd, epilepsziás rohamaira nem kap megfelelő kezelést. A zenész képtelen feldolgozni a hírnév és a magánélet nehézségeit.

szombat, október 16.
RTL Klub, 22:15

Tőzsdecápák

Menjek vagy maradjak – Edger vagy Charlie 1

Moziban a második (felejthető) rész, tévében az eredeti, Oscar-díjjal is jutalmazott alapmű. Gordon Gekko (Michael Douglas) szerint a világon pénzért bármi megvásárolható, neki semmi sem drága, semminek nincs értéke, csupán egyetlen dolog érdekli: a siker. Egy fiatal, nagyra törő alkalmazottja, Bud Fox (Charlie Sheen) kísértetiesen emlékezteti egykori önmagára, ezért tanítványául fogadja. Bud kezdetben isteníti mesterét, és mindent megtesz, hogy ellesse a mindenhol diadalmaskodó tőzsdemágus titkait. Csak későn jön rá, hogy Gekko alattomosan átverte, és ha meg akarja úszni a börtönt, csapdába kell csalnia dörzsölt ellenfelét.

vasárnap, október 17.
RTL Klub, 20:00

Charlie és a csokigyár

Menjek vagy maradjak – Edger vagy Charlie 1

Tim Burton filmje Roald Dahl írásából, Johnny Depp főszereplésével. Az illusztris névsor garancia az izgalmas, meglepő sztorira. A csokigyár, amelyről a szegény családban élő Charlie álmodik, borzasztóan titokzatos. Tizenöt éve senki nem látott egyetlen munkást se bemenni, se kijönni, nem látták a csokoládégyáros Willy Wonkát, csak az irtózatos mennyiségű csoki áramlik ki a gyárból. Azután fantasztikus hír röppen világgá: Willy Wonka bejelenti, hogy kinyitja gyára kapuit az öt szerencsés nyertes előtt, aki egy-egy aranyjegyet talál csokoládéja csomagolópapírjában. Charlie is a kevés kiválasztott közé kerül. Találkoznak a titokzatos férfival és arra is fény derül, mi a látogatás megszervezésének igazi célja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik