Jichák Rabin izraeli kormányfő meggyilkolásának 14. évfordulójáról emlékeztek meg csütörtökön a politikus sírjánál, a parlamentben, iskolákban és közösségi központokban Izrael-szerte.
Orbán Viktor óvta az Európai Uniót attól, hogy engedjen Václav Klaus cseh elnök zsarolásának, a magyar kormányt pedig felszólította, hogy ne menjen bele semmilyen engedménybe az ilyen zsarolási kísérlet eredményeként.
Hillary Clinton amerikai külügyminiszter értetlenségét fejezte ki pakisztáni látogatása során, hogy miért nem találják már meg a helyi hatóságok az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetőit.
Európára, az EU reformszerződésének ratifikációjára nézve veszélyeket hordoz magában az a törekvés, amely arra irányul, hogy a folyamat utolsó fázisában a legkésőbb érkező uniós tagország mentesítést kapjon az alapvető jogok chartájának hatálya alól - mondta Bajnai Gordon.
Heves reagálást váltott ki az olasz bírói karból a kormányfő éles hangvételű támadása, amellyel felforgató szándékot vetett az igazságszolgáltatás munkatársainak a szemére, kommunistának minősítve a milánói ügyészeket és bírákat.
A külföldön, elsősorban Olaszországban dolgozó román munkavállalók hazacsábítására hirdetett meg európai szociális alapokból finanszírozott programot a román országos munkaügyi hivatal (ANOFM) - írja az Új Magyar Szó című bukaresti napilap internetes oldalán.
A brit kormány globális felmelegedés elleni küzdelmét koordináló csoport szerint az emberiségnek célszerű lenne mielőbb áttérnie a vegetáriánus étrendre a klímaváltozás megfékezés érdekében.
Több mint száz brit utazik a Dignitas Szervezet svájci klinikájára, ahol joguk van eutanáziát kérni. Köztük volt a 85 éves Edward Downes karmester és 74 éves felesége, de egy 23 éves fiatalember is, aki megbénult egy balesetben. Kérdéses, hogy "volt-e joguk meghalni".
Végrehajtási utasítást adott ki Duray Miklós ellen egy pozsonyi bíróság annak kapcsán, hogy a Magyar Koalíció Pártjának (MKP) stratégiai alelnöke magyarul kért bocsánatot a Szlovák Nemzeti Párttól (SNS) azért, hogy egy rádióműsorban sértőnek minősített kijelentést tett rá - közölték csütörtökön Pozsonyban.
Négy év börtönbüntetésre ítélte egy iráni bíróság a teheráni brit nagykövetség egyik iráni alkalmazottját, akit a júniusi elnökválasztás után kirobbant tüntetések idején vettek őrizetbe. A vád kémkedés volt - írta csütörtöki számában a The Times című brit napilap.
A klímaváltozás megállítása érdekében javasolt lenne mindenkinek áttérni vegetáriánus étrendre - mondja a brit kormány globális felmelegedés elleni küzdelmét koordináló főrend. A húsfogyasztás ugyanis jelentős szén-dioxid-kibocsátással jár együtt. Emellett az üzleti életet is átalakítaná.
Elsöprő többséggel választottak női püspököt a Német Evangélikus Egyház élére. Margot Kässmann eddig szociális elkötelezettségével és a szélsőjobboldallal szembeni fellépésével tűnt ki - írja a csütörtöki Népszabadság.
Csökkent az Európai Unióba érkező illegális bevándorlók száma 2009 első fél évében a tavalyi év hasonló időszakához képest - közölte szerdán az EU határellenőrzésért felelős ügynöksége, a Frontex.
Amerikai rendőrök szerdán tűzpárbajban lelőtték egy helyi radikális iszlamista csoport vezetőjét Detroit külvárosában - közölte a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) szóvivője.
Az ENSZ-közgyűlés ismét felszólította az Egyesült Államokat, hogy szüntesse meg a Kuba ellen több mint fél évszázada elrendelt gazdasági és kereskedelmi embargót.
Bár a tavaly őszi elnökválasztást a liberális Barack Obama nagy fölénnyel nyerte, az amerikaiak mégis egyre konzervatívabbak - idézi a Gallup legfrissebb felmérését a globusz.net.
Rendőrök jelenlétében számoltak fel a finn hatóságok egy sátortábort és egy bódételepet Helsinkiben, lakóhelyük elhagyására kényszerítve a telepeken élő romákat.
Francia szakértők tanulmányára vár Traian Basescu román államfő, aki addig nem kíván állást foglalni az erdélyi Verespatakra tervezett aranybánya ügyében.
A The New York Times értesülése szerint Hamid Karzai afgán elnök testvére, az illegális ópiumkereskedelemben feltehetően szerepet játszó Ahmed Vali Karzai évek óta a CIA alkalmazásában áll.
Fegyveresek megtámadták szerdán kora reggel az afgán fővárosban az ENSZ egyik ottani vendégházát. Az ENSZ legkevesebb hat külföldi alkalmazottja meghalt.
Kedden szabadult svédországi börtönéből Biljana Plavsic, aki a bíróság előtt korábban vádalku keretében beismerte: bűnös a délszláv háborúban a szerb erők által végrehajtott etnikai tisztogatásban. Plavsics akkor megbánást tanúsított, most visszavonta.