Külföld

Nő került az egyház élére

admin
admin

2009. 10. 29. 07:19

Elsöprő többséggel választottak női püspököt a Német Evangélikus Egyház élére. Margot Kässmann eddig szociális elkötelezettségével és a szélsőjobboldallal szembeni fellépésével tűnt ki - írja a csütörtöki Népszabadság.

Az asszonyt szinte popsztárként ünnepelték hívei, pedig az élet kemény megpróbáltatásairól beszélt. Arról, mit jelentett megbirkózni a mellrákkal, mennyi fájdalmat okozott a válása. – Már tartományi püspökként nehéz volt önmagamat elképzelni, még magasabb posztról ne is beszéljünk – fejtegette Margot Kässmann, amikor nemrégiben Berlinben mutatta be a szeptemberben megjelent In der Mitte des Lebens (Az élet közepén) című könyvét – írja a lap.

Az ötvenegy éves Kässmann most pályafutása még magasabb csúcsára érkezett. A Német Evangélikus Egyház (EKD) szinódusa, legmagasabb egyházi parlamentje ulmi ülésén elsöprő többséggel az eddigi hannoveri tartományi püspököt választotta meg első számú vezetőnek. A Tübingenben és Edinburghben végzett teológus személyében először került nő a 25 millió német evangélikust tömörítő EKD élére.

Az 1945 nyarán a lutheránus, református és unitárius egyházak összeolvadásából létrejött evangélikus egyház világi vezetője is nő. A türingiai, azaz keletnémet származású zöldpárti Bundestag-képviselő, a 33 éves Katrin Göring-Eckardt az idén májusban lett az EKD világi elnöke, a posztért versengve Günther Beckstein volt bajor tartományi kormányfőt győzte le.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Nyíregyháza, 2016. december 27.
Vásárlók egy telekommunikációs üzletben a karácsony utáni leárazás idején Nyíregyháza egyik bevásárlóközpontjában 2016. december 27-én. Az ünnep után megkezdődött az üzletekben a hagyományos év végi leértékelés.
MTI Fotó: Balázs Attila

Jobban élünk, mint tíz éve

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.