Nagyvilág

Clinton csodálkozott Pakisztánban

Hillary Clinton amerikai külügyminiszter értetlenségét fejezte ki pakisztáni látogatása során, hogy miért nem találják már meg a helyi hatóságok az al-Kaida nemzetközi terrorszervezet vezetőit.

“Nehéz elhinni, hogy a (pakisztáni) kormányban senki sem tudja, hogy hol vannak, és nem tudták volna már elkapni őket, ha akarták volna” – jelentette ki csütörtökön Lahorban, ahol lapkiadókkal találkozott. A feltételezések szerint Oszama bin Laden Pakisztán nyugati határvidékén bujkál.

Clinton csípős megjegyzése az elégedetlenség első nyilvános jele ezen a látogatáson, amelynek célja a megterhelt pakisztáni-amerikai kapcsolatok megerősítése lenne. “Minden, az Egyesült Államokra vonatkozó panaszt meg akarok hallgatni …, de ez kétirányú utca” – tette hozzá.

A külügyminiszter ennek ellenére azt a véleményét hangoztatta, hogy a két ország közös érdekei sokkal erősebbek, mint a nézeteltéréseik. Egy másik, diákokkal tartott találkozóján Clinton szintén azt mondta Lahorban, hogy a benyomása szerint a pakisztáni kormány tétlenkedése miatt nyertek teret a szélsőségesek.

A hallgatók számos, a kapcsolatokat zavaró kérdést tettek fel neki, amelyek tükrözték azt az érzésüket, hogy az Egyesült Államok nem lehet Pakisztán komoly és megbízható partnere. A politikus elismerte, hogy hiányzik a kölcsönös bizalom. Ennek azonban nem kell így lennie – szögezte le.

Az amerikai külügyminiszter felszólította a fiatalokat, hogy szilárdan álljanak ellen a szélsőséges vallási erőknek, amelyek mindent fenyegetnek, ami az amerikaiaknak és a pakisztániaknak kedves. Ugyanezt az üzenetet tolmácsolta Aszif Ali Zardari pakisztáni elnöknek és más vezetőknek szerdán, Iszlámábádban. Clinton napirendjén további tárgyalások vannak a pakisztáni katonai vezetőkkel.

A külügyminiszter szóvivője csütörtökön bejelentette, hogy Hillary Clinton a hét végén – még el nem döntött helyen és időpontban – találkozik Benjamin Netanjahu izraeli miniszterelnökkel és Mahmúd Abbász palesztin elnökkel.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik