Belföld

Kínai kormányzás Szegeden

24.hu
24.hu

2013. 01. 31. 06:10

Létezik-e a „kínai csoda”?

Csütörtök este 18:00 órai kezdettel a Szegedi Konfuciusz Intézetben az egyetem Rektori Hivatalának földszintjén a kínai kormányzás elvéről hallgathatunk előadást dr. Hosszú Hortenziától, a Miskolci Kína Központ intézet igazgatójától.

A szakember szerint a kormányzással foglalkozó szakirodalmat tanulmányozva azt a következtetést vonhatjuk le, hogy mintha a nyugati társadalomtudósok körében a Kínai Népköztársaság politikai-gazdasági fejlődése még mindig feloldhatatlan ellentmondás lenne: a magát szocializmus kezdeti szakaszában lévőnek valló, egy kommunista párt által irányított, és emellett az ideológiai berendezkedés mellett gyors, sikeres gazdasági fejlődést végrehajtó piacgazdaságra áttért országnak szokatlansága miatt legfeljebb az elemzői fantáziában szabadna léteznie.

De a tudós szerint a „kínai csoda” létezik, sőt töretlenül épül ki. Az igazgatónő úgy véli: Kínában a három évtizedes gazdasági reform növelte a jövedelmeket, elősegítette a magánszektor kiépülését, a lakások és a házak magánosítását, a mezőgazdaság kollektivizálásának hanyatlását. A gyors fejlődésért azonban komoly társadalmi árat kell fizetni.

A modernizáció és a globalizáció okozta változások, főleg mióta a Kínai Népköztársaság világhatalommá nőtte ki magát, megfelelő kezelése hatalmas súllyal nehezedik a kormányra. Kínának egyszerre kell megfelelni különféle politikai, gazdasági és társadalmi elvárásoknak, legfőképpen egyszerre szükséges biztosítani a gazdasági növekedés zavartalanságát és javak igazságos elosztását.

A feladat kezelésében a kínai állam nagyban támaszkodik köztisztviselői karára, amely jelentős támogatást nyújt az ország közpolitikai programjainak, legjelentősebbként a piacgazdaságra való áttérés, végrehajtásához. A tudós előadása előadása a kínai „jó kormányzás” elvéről szólva foglalkozik a kínai közigazgatás professzionalizálódásával az elmúlt évek reformjai kapcsán.

vissza a címlapra

Legfrissebb videó mutasd mind

Mentőkhöz menekült az elkószált 14 éves kutya

Kommentek

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.