A képviselő birtokába került előterjesztés szerint azért veszik el a háztartásoktól a támogatást, mert a magyar intézményrendszer nincs felkészülve a program lebonyolítására.
Amikor legutóbb megnézte a szerződést, jegyzeteket készített róla. A Miniszterelnökség a szerződések címein túl csak egyetlen mondatot hagyott megjelentetni.
Enyhített a kormány a titoktartáson Paks 2 ügyében, ráadásul azon a ponton, ahol nem lett volna indokolt. Jávor Benedek EP-képviselő azonnal kíváncsi lett.
Jávor Benedek szerint az európai áramárnak körülbelül 30 forintos kilowatt-óránkénti árat kellene elérnie, hogy Paks valamennyi járulékos költségével együtt megtérüljön.
Nincs semmilyen nem nyilvános, a paksi bővítéssel foglalkozó tanulmánya sem az Magyar Tudományos Akadémia kutatóhelyeinek, sem tudományos bizottságainak.
Az EP-képviselő szerint az új paksi erőmű pénzügyileg kockázatos, a villamosenergia-rendszert alapjaiban destabilizáló beruházás lesz, ami soha nem fog megtérülni és súlyos környezeti problémákat okoz majd.
Jávor Benedek szerint az M4-es ügye még az Orbán-kormány viszonylatában is párját ritkítóan zavaros és átláthatatlan folyamat eredményeképpen jutott el oda, hogy a kormány leállította az építkezést.