Szórakozás

Jávor: „Bocsánatot kérek Kovács Istvántól”

jávor benedek (Array)
jávor benedek (Array)

Egy magyar politikus önként, magától tette ezt. Mivel a Facebookon jelent meg az eredeti poszt, az EP-képviselő úgy tartotta illendőnek, hogy ott is helyesbítsen.

Miután megjelent a Hír24-en az interjú Kokóval a politikus reagált. Azt írta, hogy attól az apróságtól eltekintve, hogy már két éve nem az LMP-ben, hanem a PM-ben politizál, nagy vonalakban tényleg úgy történt, hogy találkoztak a stúdióban, és Kokó jelezte, rosszul esett neki a Facebook-posztja. Jávor nem személyében szerette volna támadni – nagyon sokra becsüli – egy jelenséget igyekezett tollhegyre tűzni. „A posztban egyébként többet kapott Semjén vagy Schmitt, mint Kokó”.

Arról kezdtek beszélni, hogy vajon a politikai nyilvános beszéd mit enged meg, és mit nem, a hazai közbeszéd színvonala szükségszerűen olyan alacsony-e, mint amilyen? Egyetértettek, hogy „jobb lenne egy olyan országban élni, ahol a nyilvánosság előtti megszólalások – ideértve akár a netes posztokat vagy kommenteléseket is – valamilyen emberi határon belül maradnak”.

Jávor fenntartotta, hogy szerinte „a Fidesznél senki sem felelős jobban a hazai közbeszéd elsilányulásáért”. Szerinte azért, hogy „Habony Árpád mit izzad ki magából”, azért ő nem tud felelősséget vállalni, azért viszont igen, amit ő mond.

„És egyébként is, talán egy hajszállal hitelesebb, ha a közbeszéd helyreállításának számonkérését nem másokon kezdjük, hanem magunkon”. Ezért valóban bocsánatot kért Kokótól, amiért a félreérthető vagy személyeskedőnek érzett posztjával igazságtalanul beleszállt „Van ez így, az ember időnként hibázik”, hogy nincs idő minden háttérinformációt beszerezni a megszólalás előtt. „Senki sem tévedhetetlen”. Jávor szerint ez addig nem baj, amíg az ember szembe tud nézni melléfogásaival. Ő megteszi.

Mivel a Facebookon jelent meg az eredeti poszt, úgy tartja illendőnek, hogy ott is helyesbítsen.

„Bocsánatot kérek Kovács Istvántól.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik