javor-benedek(430x286).jpg (Array)
Belföld

LSD-s kalandjairól kérdezték Kövér Lászlót

A magyar házelnök szerint a magyar politikában időről időre felütik a fejüket a nemzetközileg kiképzett ágensek. Ürgebőrökről nem beszélt, de majdnem.

Egy netes blog beszélgetett a házelnökkel, az MTI is szemlézte, mi nem. Mindesetre Kövér azt mondta benne, hogy

A magyar politikában majd’ száz éve időről időre felütik a fejüket nemzetközileg kiképzett ágensek. Ők egyébként azért éppen Magyarországon dolgoznak, mert itt korlátozzák őket a legkevésbé a nyelvi nehézségek – és ez így volt már Gerő Ernőékkel is, de így volt 1990 után is. Barcelona vagy Belgium, Afganisztán vagy Afrika – mindegy, itt is ott is „helyt állnak”. Magyarországon is tették, teszik, amivel tartóik megbízták őket.

 

Jávor Benedek EP-képviselő pedig fogta magát és megpróbálta egy svéd kollégának elmagyarázni Kövér László helyzetértékelését a nemzetközileg kiképzett ágensek segítségével összeeskūvés révén a bevándorlók által leigázandó Magyarországról.

„de csak annyit kérdezett, hogy a házelnök, vagy én fogyasztunk-e indokolatlan mennyiségű LSD-t?”


Ajánlott videó

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.