Közélet

Lázárék fél mondatot engedtek kihozni a paksi bővítés dokumentumaiból

Jávor Benedek fél évig levelezgetett, hogy megnézhesse a szerződéseket, de még a jegyzeteit is ott kellett hagynia a Miniszterelnökségen.

Fél évnyi levelezgetésbe és engedélyeztetésbe telt Jávor Benedeknek, a Párbeszéd Magyarországért EP-képviselőjének, hogy betekinthessen a paksi bővítés tavaly decemberben megkötött megvalósítási szerződéseibe. Jávor a Facebookon számolt be a bonyolult folyamatba: végig vele kellett lennie egy államtitkárnak, majd telefont, táskát, papírokat kint hagyva, a Miniszterelnökségen egy alagsori félszobában megnézhette a háromezer oldalnyi angol nyelvű szerződést.

Jávor jegyzeteket készíthetett ugyan a Miniszterelnökség pecsétjével ellátott papírokra, de azokat nem vihette magával – előbb átvizsgálta őket a Miniszterelnökség, és személyesen Lázár János miniszter hagyta jóvá, hogy milyen minősített információkat kell törölni belőle. Erre három hónapig kellett várni.

A képviselő kedden kapta kézhez saját jegyzeteinek a másolatát: a szerződések címein túl egyetlen félmondatot hagytak meg, ami arról szól, hogy a kiégett fűtőelemeket csak akkor lehet Oroszországba visszaküldeni, ha azokat az orosz fél szállította.

Azt Jávor is elismeri, hogy a szerződéseknek vannak olyan elemei, amit okkal védenek, de a dokumentumokat áttekintve biztos abban, hogy azok 80 százalékának a nyilvánosságra hozatala semmilyen biztonsági vagy üzleti érdeket nem sértene, ellenben úgy gondolja, a magyar állampolgárok elemi joga, hogy megismerjék azt, mert végeredményben ők viselik a beruházás pénzügyi, társadalmi és környezeti kockázatait is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik