A 200. településhez ért szombaton a Digitális Híd rendezvénysorozat. A jubileumi napon Mikepércsen és Kabán a Magyar Telekom önkéntesei tanították az internet használatára a település lakosait.
Legalábbis Facebookon nem lehet blokkolni a szolgáltatás alapítójának profilját. Érdekes, hogy ezt most kapta fel a világsajtó, pedig már öt éve is így volt.
Nőtt a cég forgalma és nyeresége a harmadik negyedévben, szeptemberben már napi átlagban is egymilliárd felhasználó lépett be - elsősorban a mobilos reklámbevételeken sikerült javítani.
Az Európai Parlament a múlt héten fogadta el a kiskapuktól lyuggatott netsemlegességi szabályozást, a Deutsche Telekom pedig máris sarkig tárja az összeset. Aki fizet, jobb netet kap.
A Google keresője azzal is segíteni próbál a felhasználóknak, hogy beírás közben a keresett szöveget igyekszik a legtöbbek által beírt kifejezésekkel kiegészíteni. Az eredmény sokszor mókás vagy épp furcsa.
Az internet fogalma mindezidáig egyet jelentett a szabadsággal. Az Európai Parlament azonban megtorpedózta mindezt, ami elég rossz hír még akkor is, ha mindez állítólag a mi érdekünkben történik.
Nincs térerő? Fogy a mobilnet-keret? Mindannyian ismerjük az efféle újkeletű problémákat, de egy angol kisváros központjában újszerűen oldják meg a kérdést.
Az internetről szóló „nemzeti konzultáció” nyomán a fideszes politikus javasolta, hogy csökkentsék az internet-szolgáltatás áfáját. Az illetékes tárca most mással van elfoglalva.
Új kezdeményezést jelentett be a keresőóriás, amelynek eredményeképpen a telefonos netezés közben is gyorsabban töltődnek be az általunk keresett hírek és cikkek.