Élet-Stílus

Kiakadtak a szülők a testvérét „szoptató” kisfiú fotóján

Van, aki szerint az édesanyjának besegítő kisfiú fotója cuki. De olyan is van, aki szerint a kép pornográf, sőt, egyenesen gusztustalan.

„Nem tudok mást írni, csak azt, hogy ami ezen a fotón látszik, beteges. Ha a fiúcska egy babával játszaná el, hogy szoptatja, az még rendben van, de ez, így, felháborító”

– írta az egyik kommentelő egy olyan kép alá, amit a Breastfeeding Mama Talk elnevezésű Facebook-csoport adminjai osztotta meg néhány nappal ezelőtt. A kép már a posztolást követően közvetlenül nagy érdeklődést generált, mostanra pedig több mint 15 ezren osztották meg, és legalább 3 ezren hozzá is szóltak.

Your kid might be breastfed when…

Posted by Breastfeeding Mama Talk on Thursday, January 7, 2016

Mondanunk se kell, a viccesnek szánt felvétel igencsak megosztotta a hozzászóló szülőket. A többség azt sérelmezte, hogy a kisfiú a kép készültekor tényleg beletette a mellbimbóját testvére szájába, és ezt a jelenetet gusztustalannak, pornográfnak és betegnek tartják, amit nem lenne szabad engedni, pláne nem a Facebookra posztolni.

A Daily Mail című brit bulvárlapnak sikerült megszólaltatnia a kismamákat tömörítő oldal egyik szerkesztőjét, aki elmondta, nem gondolták, hogy a kép ilyen vitát kavar majd. Kristy Kemp hozzátette, ha egy olyan képet tettek volna ki, ahol a kisbaba cumisüvegből próbálja etetni testvérét, azzal senkinek semmi problémája nem lett volna.

Persze, nem mindenki kiáltott mindjárt pornográfiát a kép láttán: voltak, akik a kisbaba egészsége miatt aggódtak mondván, testvére könnyen megfojthatta volna a kép készülte alatt, mások pedig azon lamentáltak, vajon mit fognak szólni a kép szereplői, ha évek múltán viszont látják majd magukat.

A pozitív hozzászólók úgy vélik, a kép cuki, hiszen egy kisfiút ábrázol, aki minden lehetséges módon segíteni szeretne anyukájának, arról már nem is beszélve, hogy nyílt párbeszédet kezdeményez a szoptatás fontosságáról.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik